Kicsit magára kellett hagynom, de mire visszaértem, Sei már kényelembe helyezte
magát. Nyakkendője a karfán, első két gombja kilazítva. A távirányítóval
kellemes dallamokat indított útjukra, majd kortyolt a kezében tartott hideg
teából.
- Elnézést, csak szeretem felvenni – lengettem meg a telefont az utolsó lépcsőfokra érve, köhintettem, majd már a nappali padlóján állva, zsebre raktam a mobilom.
- Ugyan, semmi gond. Értem én. – Majd arcára kaján vigyor ült ki. – Remélem, azért mostál kezet! – vihogott fel, szinte olyan hangszínben, hogy tizenhét évvel fiatalabb énjét juttatta eszembe. - Legalább jó volt? – Úgy hörpintett abból a pohárból, mintha egy vérforraló koktélba nyalna bele. Bár ki tudja, mivel turbózta fel az italát, míg nem voltam itt.
- Jó – közöltem egyenes ajkakkal. - Persze.
Nem voltam meggyőző. Nem tudom, gondterhelt homlokomon fodrozódó ráncok tucatjai vagy a nadrágomat feszítő, nem elhanyagolható méretű erekcióm volt az ok, amiért nem dőlt be nekem. Meglehetőségen átlagos méretű pasas vagyok, de majd két hónapja tartó böjtöm okán elképesztő metamorfózison mentem keresztül derékon alul és egy ilyen Daniellel átcsevegett negyedóra után szeretnék kigyalogolni egy forgalmasabb autósztrádára, hogy valaki végre vessen véget szenvedéseimnek.
- Gebasz van?
Igen, határozottan a nadrágom késztette kételkedésre. Mélybarna szemei félreérthetetlenül az ölemet fixírozták. Numata Seiki szexuál-terapeuta rendeléshez készülődött, nekem pedig vagy túl kevés vér van az agyamban, vagy túl elkeseredett vagyok, mert nyílt a szám.
- Tudod, mi van?
- Honnan tudnám?
Az én drága exem úgy nézett rám, mintha kísértet lennék a múltból. Lehet, hogy az vagyok.
- Mi a faszomat csinálsz? – Ez a roppant finom kérdés akkor hagyta el a száját, mikor gyöngyöző homlokkal az ajkaim közé biggyesztettem egy szál cigarettát a saját zsebemből és tüzet kérve felé intettem.
- Szerinted? – biccentettem a gyújtóra, amivel játszott.
- Na, azt már nem. Nem! Végigasszisztáltam a kibaszott leszokásodat és azzal vészeltem át, hogy egyszer kibírom és utána már nem kell többször elviselnem azt a veszélyesen hullámzó kedélyállapotot, amit akkor produkáltál.
- Nyugalom – intettem le hozzá sétálva, próbáltam levadászni a kezében szorongatott, néha meglengetett öngyújtót. – Le fogom tudni tenni, ha eljött az ideje.
- Mi a faszomért vetted fel egyáltalán?
- Kellett nekem. – Még mindig harcoltunk a gyújtóért.
- Hagyd abba. Most.
- Majd.
- Mikor? Ha a szőke a matracon hever az égnek emelt csupasz popóval, mi?
- Mondjuk.
- Kibaszott szar kamu! Ryu, én le- és visszaszokok, nekem a nikotinnal se veled, se nélküled viszonyom van, amióta az eszemet tudom, de ez így jó. Te barátom ellenben a legcsúnyább dohányos vagy, akit valaha a hátán hordott a föld, legalábbis azok közül, akiket én ismerek, a legrosszabb! Annyit füstöltél két nap alatt, mint én egy hét alatt. Meggyújtod, elszívod, veszed a következőt, még el sem nyomtad, de már szádban az utánpótlás. Most. Hagyd. Abba.
- Nem a te lelkeden fog száradni a tüdőm. Négy napja hivatalosan is újra dohányos vagyok, kár a szónoklatért. Tedd el későbbre.
Hirtelen nyúltam előre, de ismét kicselezett. Csak tudnám, hol a saját tüzem?
- De miért?
Ritka pillanatok egyike. Numata Seiki nyafog.
- Azt kérdezed miért? – ráncoltam rá a szemöldököm.
- Igen.
- Hogy miért?
- Ja. Nem volt érthető elsőre? Betűzzem, tagoljam, leírjam és elküldjem emailben?
- A történet egyszerű, és mert most pont egy kritikus másodpercemben értél, a közepéről fogom kezdeni. – Rámeresztgettem szerintem véreres szemgolyóimat - Nem megy a szex.
Látszólag nem hatotta meg.
- Tekintve, hogy a farkad nem lóg át az USA-ba, ezt én egyáltalán nem furcsállom.
- Komolyan beszélek. Nem megy. Daniell… rá állt erre a dologra és nem baj, vagyis… kifejezetten imponál nekem, hogy ennyire hiányzom neki, hogy kell a hangom és ha vele tudnék tartani ebben, talán még jobban élvezném az egészet, de nem tudok. Mindig olyankor csörög, mikor sem a hely, sem az idő nem alkalmas arra, hogy…
- … kezedbe vedd a dolgokat…
- és amikor mégis…
- Ne cifrázd már - szűrte a fogai között. - Nem tudsz rárántani, mikor telefonba tolod neki. Csináld utána. Ezért kurvára nem kéne újra rászoknod erre a szarra, basszalak meg.
- De nem megy. Se közben, se utána.
Megleptem. Sikerült olyasmit elé tárnom, amit még elképzelni se igazán tud.
- Hogy érted ezt?
Elpattant, átszakadt, tele van a…
- Ledörgölhetem róla a kibaszott bőrt, úgy értem. Nem megy. Nem megy és kész! Csinálhatok akármit, gondolhatok akármire, nem tudom kiverni, így érted? Lehet, hogy ez már tényleg depresszió, lehet, hogy csak hisztéria, hívd, aminek akarod! Ha impotens lennék tőle, kéjmámorban fetrengenék a boldogságtól, de úgy, hogy áll a farkam, mint a cövek, de élvezni nem tudok vele, mert hiányzik egy kurva inger, ami nincs meg, az kegyetlen! Mondom, a bőrt lenyúzhatom róla sem mozdulok el egy pontról! Amikor beszélek vele, olyankor úgy érzem, hajszálnyira vagyok tőle, hogy elélvezzek és mégse történik meg soha és én ebbe bele fogok őrülni Seiki, érted? Pedig mennyire egyszerű lenne kézimunkázni egyet, mondjuk a zuhany alatt és mégse megy!
- Nem, nem értem.
- Én se – fújtattam. – Legalább egy nedves álmom lenne, az még a tizenhat éves kamaszoknak is jut…
- A cigitől eldurransz?
- Francokat.
- Akkor még értelmetlenebb, hogy újfent felcsaptál gyárkéménynek. Újság?
- Nem segít.
- Pornó?
- Nem.
- Fantázia?
- Van és látod? Cseszhetem.
- Zsibbaszd el a jobb kezed, akkor olyan, mintha valaki más verné ki.
- Honnan veszed az ehhez hasonló szarságokat? Várj. Inkább nem akarom tudni.
Én még mindig vadásztam, de ő is résen volt.
- Nézheted a kezem, tőlem nem kapsz tüzet.
- Beleőrülök. Nem megy! És ebbe fogok belecsavarodni, mert… hiába akarom! Egyszerűen… – Dühömben elroppantottam a szálat, és látva, hogy odalett a mai utolsóm, idegesen hajítottam az asztalra. - Egy pontig együttműködő, úgy fest, mind a ketten azt akarjuk. – Gyújtó helyett a szemem szórta a szikrákat, célkeresztbe vettem a bűnöst, jó, hogy tekintetem nem égette ki a nadrágom. – Aztán… nem történik semmi. Én masszírozom, ő meg mintha azt mondaná - kevés vagy te nekem öreg, kellenek a fenének az ujjaid, egészében elcserélném mindkét kezedet egyetlen apró, girhes nyalintásért.
- Tudod, hagyományos esetben mit mondanék egy orális fixációját bagózással kielégíteni próbáló kannak, aki a pöcsével társalog?
- Baszódj meg.
- Nem tévedtél sokat.
- Sokkal, sokkal és csak nyomatékosításképpen mondom harmadszor is, sokkal szarabb, mint ahogy te azt el tudod képzelni. Lassan már semmire nem tudok odafigyelni, felrobban az agyam. Elolvasok tőle egy üzenetet, meghallom a hangját és kétszázra szalad a vérnyomásom, lüktet a fejem, mert tudom, az elkövetkező percek a kínok kínját adják majd nekem.
- Szavad ne feledd! – Exem felugrott, én meg csak lestem. Pillanatok alatt kisietett a látóteremből, nem túlzás azt mondani, futólépésben. – Sok volt a koktél! Túltöltöttem a rendszert.
Azzal Numata Seiki lesétált a színről, én meg csak álltam, mint akit odatettek.
Magamra maradtam. Én, nyomoromról szóló félbehasadt nagymonológom, eltördelt dekkem, és a nadrágom lüktető tartalma. Hátraarc és séta. A kandallópárkányra támasztottam, karomra döntöttem verejtékcseppes homlokom és próbáltam megnyugodni. Forró percek voltak a hátam mögött. Daniell hangja még ott morajlott a fülemben, a szavait nem tudtam kiverni a fejemből. Megvolt a tér, az idő, az alkalom, egy újabb lehetőség, hogy én is megkaphassam, amit akartam. A mai este után kellemesen becsiccsentve gátlásaim is oszlottak, mégsem jutottam egyről a kettőre. Neki kell a hangom, szükséges a gyönyöréhez. Nem kellene ennek fordítva is működnie? Ahhoz, hogy nekem jó legyen, miért nem elég a sóhaja és pár halk nyögés? Miért szenvedek attól, ami neki kéj? Összeszorítottam a szemem és előhívtam a legaszexuálisabb képeket az agyamból, mégsem hatott rám hervasztóan a nyolcvan éves könyvtáros néni térdkalácsa, vagy egy öreg és koszos zokni. Daniellt akarom. Ízlelni, érinteni, szeretni és lehet, hogy ez a már-már beteges vágyódás okozza, hogy nem érem be a szusszanásaival. Éreztem, ahogy a sós gyöngyök átitatják az ingemet, ahogy a hátamon is végigszaladnak. Egy egész vízesés kanyargott a gerincemen és minél jobban erőlködtem azon, hogy megnyugodjak, annál kényelmetlenebbül éreztem magam a most szűknek ható bőrömben.
Sei visszajött. Hallottam komótos lépteit, ahogy újra a szobában koppantak, ahogy közeledtek felém. Nem volt kedvem felemelni a fejem.
- Csak időt kérek – nevettem fel kínomban – mindjárt használható leszek és akkor folytatjuk, amit megkezdtünk délután és a sárga földig isszuk magunkat. Én legalábbis – krákogtam. - Lehet, hogy veszek gyorsan egy hideg zuhanyt, nem mintha segítene. – Tapasztalatból beszéltem, talán átjött a szavaimon. – Sei – szűköltem - én bele fogok dögleni ebbe. Olyan, mint… lehet, hogy túl gyorsan jött ez az egész, végül is bejelentette és két napra rá már nem aludt mellettem, talán ez is bejátszik ebbe a hisztibe. Tudom, igen tudom, hogy az, de hidd el… kibírhatatlan…
Szimplán azt hittem, hallucinálok. Megcsapta az orrom Daniell illata. Olyan volt, mint egy illúzió. Az az édeskés, fűszeres, pimasz esszencia görcsbe rántotta a gyomrom. Forróság fent és lent. Azt hittem, az érzékeim játszadoznak velem. Képzelődöm és ez valószínűleg már a vég. És akkor megéreztem magam mögött a hőjét. Seiki teste a hátamhoz simult és engem megrázott a felismerés.
- Ez… belőled jön… - Úgy szólt a torkomból, mint egy ima. Nyögtem. - …istenem… - könyörgő fohász. Fejemet megdöntöttem, a vállára hajtottam. Daniell illata olyan intenzíven, olyan erősen bongott a levegőben, bár rajta nem volt ugyanolyan, de túlságosan is hasonló ahhoz, hogy be tudja csapni a testem. Elég volt hozzá, hogy megremegjenek a térdeim. – Ez most… - Lapockám a mellkasának préseltem, orrommal megpróbáltam közelebb jutni a nyakához. – Azt hiszem, nem… helyes… dolog – Mégis úrrá lett rajtam a késztetés. Jobb keze játszi könnyedséggel gombolta ki a sliccem első gombját, de azután vissza is vonult. Éreztem, ahogy zsebre tette. Nem kellett a kezemet vezetnie ahhoz, hogy tudjam, mit miért csinál. Összeakadtak az ujjaim, ahogy a többi gombbal harcoltam, reszketett a kezem.
Semmit nem csinált. Nem nyúlt hozzám, nem beszélt, csak állt a hátam mögött, szorosan, bőréből illatozott Daniell kölnije, hagyta, hogy rádőljek, hogy érezzem a testéből párolgó élő forróságot és remegő kezekkel könnyítsek magamon. Szürreális volt. Más a haja tapintása, mégis lehunyt szemekkel Daniell méz sörényét éreztem a vállamra omlani, a két test nem hordoz egybevágó vonalakat, mégis úgy véltem, a hátam Daniell mellkasának préselődik. Az orrából távozó levegő simogatta a fülem, képzeletemben Daniell barack színű ajkai finom mosollyal csókra készülődtek. Talán a nevét is kimondtam már közel a végéhez. Először nem voltam benne biztos, harmadszor felfogtam, hogy mit ismételgetek. Daniell… Daniell…
Ellépett mögülem, ott maradtam, arccal a kandallónak. Talán egy perc is elmúlt, mire magamhoz térve zsebkendőért kutakodva a bal kezemmel úgy-ahogy rendbe tettem magam, majd a fürdőbe siettem. Bizonytalanul tartottak a lábaim. A mosdóra dőlve hirtelen minden kiürült a fejemből, eltűntek még a legmélyebb gondolataim is. Maradt a helyükben köd és vattacukor. Megmostam az arcom, nem lettem tőle kevésbé kótyagos és felhőnjáró. Mikor visszaértem, Seikit ott találtam a kanapén, mintha fel sem állt volna róla. Kezében még mindig, vagyis ismét az itala, mosolya lágy volt és merengő.
Csak összenéztünk. Rövid pillanat volt, de mielőtt torkom köszörülve megszólalhattam volna, ő beszélt.
- Jó ez a tea, de ugye nem akarsz egész este alkoholmentes pián tartani?
- Dehogy – krákogtam és elindultam egy üveg borért.
- Mesélek egy sztorit. Véres lesz és kórházi – kiabált utánam. - Bánod?
Hangja a konyhában ért utol, ahol éppen a dugóhúzó után kutattam.
- Dehogy, kérlek, mesélj.
Ujjaim el-elakadtak, testemre kúszó nyugalom és bizsergő fáradtság olyan zsongató érzés volt, ami után hetek óta vágyakoztam. Állva el tudtam volna aludni. Jó, de mégsem teljes. Ugyanaz és mégis túlságosan más. Nem volt több mint gyors tűzoltás, de a lángok még mindig túl magasra csapnak.
- Elnézést, csak szeretem felvenni – lengettem meg a telefont az utolsó lépcsőfokra érve, köhintettem, majd már a nappali padlóján állva, zsebre raktam a mobilom.
- Ugyan, semmi gond. Értem én. – Majd arcára kaján vigyor ült ki. – Remélem, azért mostál kezet! – vihogott fel, szinte olyan hangszínben, hogy tizenhét évvel fiatalabb énjét juttatta eszembe. - Legalább jó volt? – Úgy hörpintett abból a pohárból, mintha egy vérforraló koktélba nyalna bele. Bár ki tudja, mivel turbózta fel az italát, míg nem voltam itt.
- Jó – közöltem egyenes ajkakkal. - Persze.
Nem voltam meggyőző. Nem tudom, gondterhelt homlokomon fodrozódó ráncok tucatjai vagy a nadrágomat feszítő, nem elhanyagolható méretű erekcióm volt az ok, amiért nem dőlt be nekem. Meglehetőségen átlagos méretű pasas vagyok, de majd két hónapja tartó böjtöm okán elképesztő metamorfózison mentem keresztül derékon alul és egy ilyen Daniellel átcsevegett negyedóra után szeretnék kigyalogolni egy forgalmasabb autósztrádára, hogy valaki végre vessen véget szenvedéseimnek.
- Gebasz van?
Igen, határozottan a nadrágom késztette kételkedésre. Mélybarna szemei félreérthetetlenül az ölemet fixírozták. Numata Seiki szexuál-terapeuta rendeléshez készülődött, nekem pedig vagy túl kevés vér van az agyamban, vagy túl elkeseredett vagyok, mert nyílt a szám.
- Tudod, mi van?
- Honnan tudnám?
Az én drága exem úgy nézett rám, mintha kísértet lennék a múltból. Lehet, hogy az vagyok.
- Mi a faszomat csinálsz? – Ez a roppant finom kérdés akkor hagyta el a száját, mikor gyöngyöző homlokkal az ajkaim közé biggyesztettem egy szál cigarettát a saját zsebemből és tüzet kérve felé intettem.
- Szerinted? – biccentettem a gyújtóra, amivel játszott.
- Na, azt már nem. Nem! Végigasszisztáltam a kibaszott leszokásodat és azzal vészeltem át, hogy egyszer kibírom és utána már nem kell többször elviselnem azt a veszélyesen hullámzó kedélyállapotot, amit akkor produkáltál.
- Nyugalom – intettem le hozzá sétálva, próbáltam levadászni a kezében szorongatott, néha meglengetett öngyújtót. – Le fogom tudni tenni, ha eljött az ideje.
- Mi a faszomért vetted fel egyáltalán?
- Kellett nekem. – Még mindig harcoltunk a gyújtóért.
- Hagyd abba. Most.
- Majd.
- Mikor? Ha a szőke a matracon hever az égnek emelt csupasz popóval, mi?
- Mondjuk.
- Kibaszott szar kamu! Ryu, én le- és visszaszokok, nekem a nikotinnal se veled, se nélküled viszonyom van, amióta az eszemet tudom, de ez így jó. Te barátom ellenben a legcsúnyább dohányos vagy, akit valaha a hátán hordott a föld, legalábbis azok közül, akiket én ismerek, a legrosszabb! Annyit füstöltél két nap alatt, mint én egy hét alatt. Meggyújtod, elszívod, veszed a következőt, még el sem nyomtad, de már szádban az utánpótlás. Most. Hagyd. Abba.
- Nem a te lelkeden fog száradni a tüdőm. Négy napja hivatalosan is újra dohányos vagyok, kár a szónoklatért. Tedd el későbbre.
Hirtelen nyúltam előre, de ismét kicselezett. Csak tudnám, hol a saját tüzem?
- De miért?
Ritka pillanatok egyike. Numata Seiki nyafog.
- Azt kérdezed miért? – ráncoltam rá a szemöldököm.
- Igen.
- Hogy miért?
- Ja. Nem volt érthető elsőre? Betűzzem, tagoljam, leírjam és elküldjem emailben?
- A történet egyszerű, és mert most pont egy kritikus másodpercemben értél, a közepéről fogom kezdeni. – Rámeresztgettem szerintem véreres szemgolyóimat - Nem megy a szex.
Látszólag nem hatotta meg.
- Tekintve, hogy a farkad nem lóg át az USA-ba, ezt én egyáltalán nem furcsállom.
- Komolyan beszélek. Nem megy. Daniell… rá állt erre a dologra és nem baj, vagyis… kifejezetten imponál nekem, hogy ennyire hiányzom neki, hogy kell a hangom és ha vele tudnék tartani ebben, talán még jobban élvezném az egészet, de nem tudok. Mindig olyankor csörög, mikor sem a hely, sem az idő nem alkalmas arra, hogy…
- … kezedbe vedd a dolgokat…
- és amikor mégis…
- Ne cifrázd már - szűrte a fogai között. - Nem tudsz rárántani, mikor telefonba tolod neki. Csináld utána. Ezért kurvára nem kéne újra rászoknod erre a szarra, basszalak meg.
- De nem megy. Se közben, se utána.
Megleptem. Sikerült olyasmit elé tárnom, amit még elképzelni se igazán tud.
- Hogy érted ezt?
Elpattant, átszakadt, tele van a…
- Ledörgölhetem róla a kibaszott bőrt, úgy értem. Nem megy. Nem megy és kész! Csinálhatok akármit, gondolhatok akármire, nem tudom kiverni, így érted? Lehet, hogy ez már tényleg depresszió, lehet, hogy csak hisztéria, hívd, aminek akarod! Ha impotens lennék tőle, kéjmámorban fetrengenék a boldogságtól, de úgy, hogy áll a farkam, mint a cövek, de élvezni nem tudok vele, mert hiányzik egy kurva inger, ami nincs meg, az kegyetlen! Mondom, a bőrt lenyúzhatom róla sem mozdulok el egy pontról! Amikor beszélek vele, olyankor úgy érzem, hajszálnyira vagyok tőle, hogy elélvezzek és mégse történik meg soha és én ebbe bele fogok őrülni Seiki, érted? Pedig mennyire egyszerű lenne kézimunkázni egyet, mondjuk a zuhany alatt és mégse megy!
- Nem, nem értem.
- Én se – fújtattam. – Legalább egy nedves álmom lenne, az még a tizenhat éves kamaszoknak is jut…
- A cigitől eldurransz?
- Francokat.
- Akkor még értelmetlenebb, hogy újfent felcsaptál gyárkéménynek. Újság?
- Nem segít.
- Pornó?
- Nem.
- Fantázia?
- Van és látod? Cseszhetem.
- Zsibbaszd el a jobb kezed, akkor olyan, mintha valaki más verné ki.
- Honnan veszed az ehhez hasonló szarságokat? Várj. Inkább nem akarom tudni.
Én még mindig vadásztam, de ő is résen volt.
- Nézheted a kezem, tőlem nem kapsz tüzet.
- Beleőrülök. Nem megy! És ebbe fogok belecsavarodni, mert… hiába akarom! Egyszerűen… – Dühömben elroppantottam a szálat, és látva, hogy odalett a mai utolsóm, idegesen hajítottam az asztalra. - Egy pontig együttműködő, úgy fest, mind a ketten azt akarjuk. – Gyújtó helyett a szemem szórta a szikrákat, célkeresztbe vettem a bűnöst, jó, hogy tekintetem nem égette ki a nadrágom. – Aztán… nem történik semmi. Én masszírozom, ő meg mintha azt mondaná - kevés vagy te nekem öreg, kellenek a fenének az ujjaid, egészében elcserélném mindkét kezedet egyetlen apró, girhes nyalintásért.
- Tudod, hagyományos esetben mit mondanék egy orális fixációját bagózással kielégíteni próbáló kannak, aki a pöcsével társalog?
- Baszódj meg.
- Nem tévedtél sokat.
- Sokkal, sokkal és csak nyomatékosításképpen mondom harmadszor is, sokkal szarabb, mint ahogy te azt el tudod képzelni. Lassan már semmire nem tudok odafigyelni, felrobban az agyam. Elolvasok tőle egy üzenetet, meghallom a hangját és kétszázra szalad a vérnyomásom, lüktet a fejem, mert tudom, az elkövetkező percek a kínok kínját adják majd nekem.
- Szavad ne feledd! – Exem felugrott, én meg csak lestem. Pillanatok alatt kisietett a látóteremből, nem túlzás azt mondani, futólépésben. – Sok volt a koktél! Túltöltöttem a rendszert.
Azzal Numata Seiki lesétált a színről, én meg csak álltam, mint akit odatettek.
Magamra maradtam. Én, nyomoromról szóló félbehasadt nagymonológom, eltördelt dekkem, és a nadrágom lüktető tartalma. Hátraarc és séta. A kandallópárkányra támasztottam, karomra döntöttem verejtékcseppes homlokom és próbáltam megnyugodni. Forró percek voltak a hátam mögött. Daniell hangja még ott morajlott a fülemben, a szavait nem tudtam kiverni a fejemből. Megvolt a tér, az idő, az alkalom, egy újabb lehetőség, hogy én is megkaphassam, amit akartam. A mai este után kellemesen becsiccsentve gátlásaim is oszlottak, mégsem jutottam egyről a kettőre. Neki kell a hangom, szükséges a gyönyöréhez. Nem kellene ennek fordítva is működnie? Ahhoz, hogy nekem jó legyen, miért nem elég a sóhaja és pár halk nyögés? Miért szenvedek attól, ami neki kéj? Összeszorítottam a szemem és előhívtam a legaszexuálisabb képeket az agyamból, mégsem hatott rám hervasztóan a nyolcvan éves könyvtáros néni térdkalácsa, vagy egy öreg és koszos zokni. Daniellt akarom. Ízlelni, érinteni, szeretni és lehet, hogy ez a már-már beteges vágyódás okozza, hogy nem érem be a szusszanásaival. Éreztem, ahogy a sós gyöngyök átitatják az ingemet, ahogy a hátamon is végigszaladnak. Egy egész vízesés kanyargott a gerincemen és minél jobban erőlködtem azon, hogy megnyugodjak, annál kényelmetlenebbül éreztem magam a most szűknek ható bőrömben.
Sei visszajött. Hallottam komótos lépteit, ahogy újra a szobában koppantak, ahogy közeledtek felém. Nem volt kedvem felemelni a fejem.
- Csak időt kérek – nevettem fel kínomban – mindjárt használható leszek és akkor folytatjuk, amit megkezdtünk délután és a sárga földig isszuk magunkat. Én legalábbis – krákogtam. - Lehet, hogy veszek gyorsan egy hideg zuhanyt, nem mintha segítene. – Tapasztalatból beszéltem, talán átjött a szavaimon. – Sei – szűköltem - én bele fogok dögleni ebbe. Olyan, mint… lehet, hogy túl gyorsan jött ez az egész, végül is bejelentette és két napra rá már nem aludt mellettem, talán ez is bejátszik ebbe a hisztibe. Tudom, igen tudom, hogy az, de hidd el… kibírhatatlan…
Szimplán azt hittem, hallucinálok. Megcsapta az orrom Daniell illata. Olyan volt, mint egy illúzió. Az az édeskés, fűszeres, pimasz esszencia görcsbe rántotta a gyomrom. Forróság fent és lent. Azt hittem, az érzékeim játszadoznak velem. Képzelődöm és ez valószínűleg már a vég. És akkor megéreztem magam mögött a hőjét. Seiki teste a hátamhoz simult és engem megrázott a felismerés.
- Ez… belőled jön… - Úgy szólt a torkomból, mint egy ima. Nyögtem. - …istenem… - könyörgő fohász. Fejemet megdöntöttem, a vállára hajtottam. Daniell illata olyan intenzíven, olyan erősen bongott a levegőben, bár rajta nem volt ugyanolyan, de túlságosan is hasonló ahhoz, hogy be tudja csapni a testem. Elég volt hozzá, hogy megremegjenek a térdeim. – Ez most… - Lapockám a mellkasának préseltem, orrommal megpróbáltam közelebb jutni a nyakához. – Azt hiszem, nem… helyes… dolog – Mégis úrrá lett rajtam a késztetés. Jobb keze játszi könnyedséggel gombolta ki a sliccem első gombját, de azután vissza is vonult. Éreztem, ahogy zsebre tette. Nem kellett a kezemet vezetnie ahhoz, hogy tudjam, mit miért csinál. Összeakadtak az ujjaim, ahogy a többi gombbal harcoltam, reszketett a kezem.
Semmit nem csinált. Nem nyúlt hozzám, nem beszélt, csak állt a hátam mögött, szorosan, bőréből illatozott Daniell kölnije, hagyta, hogy rádőljek, hogy érezzem a testéből párolgó élő forróságot és remegő kezekkel könnyítsek magamon. Szürreális volt. Más a haja tapintása, mégis lehunyt szemekkel Daniell méz sörényét éreztem a vállamra omlani, a két test nem hordoz egybevágó vonalakat, mégis úgy véltem, a hátam Daniell mellkasának préselődik. Az orrából távozó levegő simogatta a fülem, képzeletemben Daniell barack színű ajkai finom mosollyal csókra készülődtek. Talán a nevét is kimondtam már közel a végéhez. Először nem voltam benne biztos, harmadszor felfogtam, hogy mit ismételgetek. Daniell… Daniell…
Ellépett mögülem, ott maradtam, arccal a kandallónak. Talán egy perc is elmúlt, mire magamhoz térve zsebkendőért kutakodva a bal kezemmel úgy-ahogy rendbe tettem magam, majd a fürdőbe siettem. Bizonytalanul tartottak a lábaim. A mosdóra dőlve hirtelen minden kiürült a fejemből, eltűntek még a legmélyebb gondolataim is. Maradt a helyükben köd és vattacukor. Megmostam az arcom, nem lettem tőle kevésbé kótyagos és felhőnjáró. Mikor visszaértem, Seikit ott találtam a kanapén, mintha fel sem állt volna róla. Kezében még mindig, vagyis ismét az itala, mosolya lágy volt és merengő.
Csak összenéztünk. Rövid pillanat volt, de mielőtt torkom köszörülve megszólalhattam volna, ő beszélt.
- Jó ez a tea, de ugye nem akarsz egész este alkoholmentes pián tartani?
- Dehogy – krákogtam és elindultam egy üveg borért.
- Mesélek egy sztorit. Véres lesz és kórházi – kiabált utánam. - Bánod?
Hangja a konyhában ért utol, ahol éppen a dugóhúzó után kutattam.
- Dehogy, kérlek, mesélj.
Ujjaim el-elakadtak, testemre kúszó nyugalom és bizsergő fáradtság olyan zsongató érzés volt, ami után hetek óta vágyakoztam. Állva el tudtam volna aludni. Jó, de mégsem teljes. Ugyanaz és mégis túlságosan más. Nem volt több mint gyors tűzoltás, de a lángok még mindig túl magasra csapnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése