Kamélia 1.fejezet

 

A kocsi hangtalanul állt meg. A méregdrága motor egy csendes szusszanással tudatta, megpihent. A kormánynál lazuló férfi kényelmesen nyújtózott, majd mintha szertartásos ásításától energiát nyert volna, gyors mozdulattal kipattant az autóból. Egy laza csuklócsavarral csapta be maga után az ajtót, s rápittyegett a kulcsán lógó biztonságkütyüvel. Az ezüstmetál szépség vissza bip-bippelt, ezzel tudatva elégedett gazdájával a tényt: lopásbiztos vagyok!

Újra nyújtózott a korai napfényben. Mondhatni hajnali volt neki ez az időpont, nem szokott ilyen korán kelni, de most mégis rákényszerült az első napsugárral ébredni. Vagy a másodikkal? Mindegy. Előző éjszakai kis kalandja tovább húzódott, mint képzelte, kicsit ott ragadt a két hölgy között, habár akkor nem bánta. Most azonban, hogy munka előtt még haza kellett autóznia, hogy szalonképessé tegye magát, megfordult a fejében, hogy talán a szépen domborodó keblek és a rájuk nőtt nőszemélyek mégsem érték meg ezt a kora hajnali tortúrát.

- De hát ez van - nyugtázta magának. - Ha azzal a teherrel kellett születnem, hogy boldoggá tegyem az elhanyagolt hölgyeket, ám legyen. Ki vagyok én, hogy szembeszálljak a végzetemmel? Nem igaz? - kérdezte a visszapillantó tükörtől, s az bölcsen hallgatva mását mutatta, hogy elegyengethesse kócos tincseit.

- Nh. Kurva életbe - harapta be a szája szélét, mikor felegyenesedve hallhatóan borzalmasat reccsent a gerince. - Azért máskor majd óvatosabban - villantott sajátmagára, majd hatalmas lendületet véve elindult.

Mentében végigsimított a Mercedes elején, magában megdicsérte hű import szolgáját, s lelkére kötötte, legyen jó kisfiú és ne hagyja magát taperolni, amíg ő átvedlik. Nem szerette az utcán hagyni egyetlen igaz szerelmét, végül is minek van a garázs, nem igaz? De most sietett, amúgy is két perc lesz az egész.

Egy óra, két perc.

De időben volt, pont mert ismerte saját magát és készülődési szokásait. Lefékezve a kórház parkolójában órájára pillantva nyugtázta, még húsz perc. Feltekintett a hatalmas, csupa ablak épületre, majd laza hátraarcot vágott. Minek menjen be előbb akár két pillanattal is? Hogy megtámadják valami egyértelművel? Ccc. Komótosan kisétált a főbejáraton, ujjaival combján kopogva verte az ütemét az utoljára hallott dalnak, amit az autó rádiója bömbölt a fülébe.

Zsebébe nyúlt, majd a másik oldalon is kutatott. Zakó külső, belső, farzsebek. Nem találta a nikotindrazsét.

Az utóbbi időben túl sok volt rajta a terhelés és mint ilyenkor mindig, visszavágtatott a múltba, hogy gazdagítsa a tüdőrombolók népes táborát. Most épp a kilábaló időszakban tartott, amikor is jöttek a tapaszok, diéták, bevált cselek a szervezet átvágására és persze az elmaradhatatlan rágható csodapótlékok. Ezt az utóbbit kedvelte a legjobban és persze ez volt az is, amit most éppen nem talált. Az 'A' terv, ami hirtelen az eszébe villant, az egy kóbor hamutartó szanaszét nyalogatása volt, de mivel körültekintve egyetlen kóstolható hamutál sem jött vele szembe, inkább másik alternatíva után nézett. Meg is volt, mivel töltse a szabad negyedóráját. Be kell szereznie egy doboz pernye ízű keserborzalmat, mert még előtte az egész nap és ki tudja, mit hoznak még az elkövetkező órák. Gusztábbnál gusztább felelőtlenségből következő forrázások, egymást baseballütővel simogató nyugdíjas pár, vagy a kedvenc magánszáma, az orrába borsót és egyéb miniatűr játékot dugeszoló kölyök. Ergo, ha nem tesz szert nikotinpótlékra, a napi eseményektől akár be is csavarodhat. Mindig úgy vélte, az ölelőskabát nem az ő stílusa és a gumiszoba sem ízlésének megfelelő.

Előállt tehát a helyzet. Kellett a cigarettapótlék és ennek csupán egyik fele volt a remegő kell. Létezett az éremnek egy másik, félelmetesebb oldala is. Nem szándékozott sokáig enélkül a varázsbogyó nélkül leledzeni. Félt, hogy csodaszer híján majd azon kapja magát, hogy éjjel támadt édességlázát nem egy ruganyos testtel csillapítja, hanem vanília-fagylaltos, csoki morzsalékokkal teleszórt és karamellel futtatott kalória förtelemmel. Formásnak tartotta a fenekét és nem állt szándékában megduplázni, így a szemben lévő kis éjjel-nappali felé vette az irányt.

Könnyed léptekkel szaladt át az úttesten, járdaszigetre toppantott, majd újabb pár lépést futva a másik oldalon volt. Megigazította magán a fekete inget, levette az orrára biggyesztett napszemüveget és az üzletbe lépett.

Habókos csilingelés jelezte, a helyiségbe vevő érkezett. Szemeit csöppet összerántotta az éles kalimpálás, de hamar túltette magát ezen a kellemetlenségen. Pár, a kis térre vetett hanyag pillantás után úgy döntött, nem áll neki csipegetni a sorok között, mivel pontosan tudta, miért jött, minek kóvályogjon. Így letámasztott az üres pultra és várt.

Talán percek óta ott álldogált, ujjaival zenélve a műanyag apróstálcán, végigpittyegve az idefelé úton hallott összes dallamot, mikor optimális látóterében megpillantott egy azonosítatlan létformát. Feltételezte, hogy élő személyt észlel, de biztos, ami biztos alapon mindkét szeme teljes kapacitásával a valamire fókuszált.

Fáradozásai meghozták felettébb gyér kis gyümölcsüket. Észrevette a néhány méterre álldogáló fiút.

Talán raktárajtó lehetett, ahol épp téblábolt. Először azt hitte, seprűnyél, amire ruhát aggattak és most madárijesztő, bolti szarkák ellen. Aztán kicsit jobban megnézte magának a kócos figurát és ez elindította benne a gondolatot - a férfiképződmény élt. Ez biztos. Határozottan élőlénynek hatott. Sei felvont szemöldökkel nézett a fiúra és ez megtette a hatását, mert a fixírozott egyén rájött, hogy igen, ő az eladó.

- Segíthetek valamiben? - pattant a pult mögé az ifjonc, bár a két lépés megtétele is három bukdácsolásába került, de végül épp orral előre jutott el a helyéig.

- Jó reggelt - biccentett Seiki, erősen próbálva elnyomni mosolyát és bár anyai ösztönei, mint fűrészporban a B vitamin, gondolatban mégis kicsit megreformálta a szanaszét koromboglyát.

- Elnézést! Jó reggelt, uram! Miben lehetek a szolgálatára?

Elsőként az villant az agyába, hogy felkéri eme lelkesnek ható csemetét arra, hogy ne zabálja fel a szemeivel, vagy ha még meg is teszi, bizonyos szerveit hagyja meg az utókornak konzerválás céljából. Hadd ismerkedjen meg az a jövőbeli híg humanoid eresztés a múlt hatalmasságaival. De aztán arra jutott, valami egyszerűbb feladatot bíz a fiatal fiúra, minthogy félárbocra pilledt gombszemeiből süt, hogy nem igazán jár két lábbal a talajon.

- Hmm - villantott játékos mosolyt. Mutatóujjával lágyan közelebb invitálta a kamaszkölyköt, majd leheletnyit maga is odább hajolt. Nem volt túlzott közelség kettőjük között és mégis fültől fülig vörösséget igézett a szemben várakozó fiatal fiúra és ennek ténye határozottan ínyére volt. Élvezte az élénk pírt, amit szétszaladni látott a gyerekes vonásokon. Egyetlen pillanatig némán mosolygott a gombszemek közé, kiélvezte a fiú csacska zavarának minden édesen bókoló másodpercét, majd igazi klasszikus látványelemként megnedvesítette ajkait, hogy előcsusszantsa végre a mondatot.

- Lenne pár ötletem. – Hatásszünet. - De most csak egy doboz nikotindrazsét kérek - lehelte dallamlágy hangján és az addig visszaerőszakolni próbált mosolyát felszínre csalta a tény, hogy a kócos képződmény tátott szájjal, pilledt szemhéja alól elalélva bámult rá. Pár percig még vigyorgott nem létező bajsza alatt, egyre feljebb tornázta a szemöldökét ártatlanságot mímelve, holott tökéletesen látta, mi játszódhat le a vele szemben majd' bepisilő kiskamaszban deréktól lefelé. Kezével a pulton tenyerelő fiúéhoz ért.

- Kölyök. Rágó.

És a szólított felébredt.

- Rágó! - pattant fel a szeme, mint akit áram rázott. Hátra perdült. Lendületével leverte a mögé tornyozott, kipakolásra várakozó dupla karton almát. A gyümölcsök vidáman kezdtek szétgurulni a kockakövön, selejtes barna pempőt kreálva magukból. A szinte nádszál-karcsú ifjú eladó rémült pillantással nézett a menekülő árura, majd nagyot nyelt és megpróbált a feladatára koncentrálni. – Majd... felszedem.

- Tessék? - tudakolta Seiki kacajízű hangon az öninstrukció mibenlétét.

- Semmi... Csak... A rágó.

- Aha - biccentett. - Rágó.

Négy perc megfeszített keresés után a fiú feladta.

- Sajnálom, uram, de úgy látszik... - Mimikája elárulta, hogy odabenn, agyának zegzugaiban még mindig a "hol"-ra keres választ. - Pedig volt - szontyolodott el. - De délután biztos!

- Köszönöm - biccentett Seiki a zavart arcú kölyök felé. Még utoljára megmosolyogta reggelire szerzett és csöppet fejletlen hódítását, majd határozott lépésekkel maga mögött hagyta az apró kis boltot. A számára kellemetlen csilingelés újra összerántotta gondosan alakított szemöldökét, de hamar túlszaladt a tényen, s mikor magára öltötte napszemüvegét, már nem csak a bántó zajt száműzte gondolataiból, hanem az iménti mulatságos közjátékot is elbúcsúztatta.

- Ezek a gyerekek - sóhajtott iróniával fűszerezve, majd széles mosolyt öltött és fejest ugrott a kezdődő napba.

A fiú leguggolt. Gyors mozdulatokkal próbálta összeterelgetni a szanaszét szökdöső piros almákat. Igyekezett belőlük ideiglenes tornyot rakni, s még térdeltében odabűvészkedni a nekik való rekeszeket, de azok csak gurultak szanaszéjjel az egyenes talajon, rá sem hederítve fáradozásaira. Szeleburdi kapálózása nem hozott sikert. Menekültek a gyümölcsmaradványok, polc alá rejtőztek, kigurultak kezének sugarából. Mélyet fújtatott dühében és haragosan vágta talpra magát, tán hogy lábával ugorjon az ütődött tételeknek, de aztán szemének nyughatatlan bogara utat talált a kinthez a valóság-tiszta üvegtáblákon keresztül.

Szürke beton hosszú csíkjai. Mindig ott van. Sosem változik, de most szeme megakadt az elfelé szaladó alakon. Világos, finom öltönyének méregdrága létéből fakadó különleges hullámzásán átütött mozdulatai párducszerű finomsága. Újra pír futotta el az arcát, pedig tapasztalatlan kis fejében még csak elképzelni sem tudta, mit is lelhet a kávéárnyalatos zakó alatt. Dühe elszállt, összeráncolt szemöldöke újra felvette gyermekien ártatlan ívét. Ismeretlen érzés látogatta meg. Forróság indult el a hátán, végigsimítva gerince vonalán, megborzongatva a pihés szőrszálakat, mik itt-ott fehérlettek vékonyka karján. Gyomrát bizsergető görcs rántotta reszkető gubóvá, teste, tán életében először követelt ennyire intenzíven valakit. S ahogy figyelte a férfi lágyan ringó mozgását, pontosan olyan lett, mint a kezében tartott, egyetlen épen maradt, viaszos gyümölcs bordón üdéllő héja.