2013. október 7., hétfő

Kamélia 3.fejezet


- Fáradj beljebb – tárta ki a bejárati ajtót, és a fiú, tétovázását sutba vágva, magához mérten túlzottan biztos lépésekkel a lakásba toppant. Ámulva nézett körül a helyiségben. Hófehérségbe érkezett és szemét mégsem vakította a túlzottan világos tónus. Az éjfekete bútorok, sötétlő bársonyfüggöny, koromszín szőnyegek nem engedték, hogy az ember szeme megfájja a világosságot. Éles kontrasztot alkotott egymással a két ellentét, és mégsem volt bántó a drasztikus hatás. Ezüst mosta össze a két árnyalatot, bolondította meg a teret úgy, hogy az ember egy trendmagazin hasábjaira hallucinálta magát... vagy egy kéjlakba. Kinek hogy tetszik.
Asukának viszont egyik sem jutott az eszébe. Őt lenyűgözte a látvány olyannyira, hogy más nem is fért el a gondolatai között. De nem volt ideje rá, hogy túlzottan kicsodálkozza magát. Finom ujjak óvatosan fogtak rá a fiú soványka vállgömbjeire.
- Asuka-kun, helyezd magad kényelembe - mutatott laza mozdulattal előre.
A fiú megindult. Léptei a szoba közepére vitték. Megállt a koromszínű kanapé előtt, majd mint aki iskolai padba készül betelepedni, helyet foglalt. Zoknis lábujjai újszerű érzést kaptak a bútor előtt hasaló túlzópuha szőrmétől. Játékosan körözött benne nagyujjával és mikor mókás mosolyt villantott gyermeki arcán a tény, hogy mintha muppet-szőrt tapicskálna, feltekintve Seiki érdeklődő pillantásával nézett farkasszemet.
- Pu... puha - nevetett zavartan és talpait katonásan beigazította vízszintesen a talajra, ezzel jelezve, befejezte a szőnyeg nyúzgálását.
Sei még mindig aszimmetrikus vonásokkal szemlélte a parányi közjátékot.
- Asuka-kun.
Nem mondott többet. Mutatóujjával finoman a fiú mögé bökött. Asuka hirtelen csapta hátra a vékonyka nyakán trónoló kobakot. A nappaliból nyíló fekete-fehér betétes ajtón akadt meg a szeme.
- Oda? - bólintott az ajtófélfánál támasztó Seikire.
- Oda - erősítette meg a kérdezett, majd végignézte az antihatározott csigamaratont, amit a fiatal fiú képes volt megtenni közel három méteren. Majd végre valahára csapódott a tábla és ő maga a konyhába lejtett s egy üveg Martini személyében megtalálta a megfelelő tompítót. Egyetlen pillanatig rátört a tétovázás, hogy biztos akar-e most egy eléggé zöldfülűnek ható fiúcskát okítgatni, de aztán eszébe jutott az az egekig magasztaló tekintet és az egója nem engedte, hogy ne adjon bizonyságot arról, hogy nem csak a csomagolás első osztályú, alatta is minőségi áru rejlik. Jót kacagott magában és mint már nem először, megállapította - igen. Ő ajándék a világnak.
Benyitott saját hálója ajtaján. Bár ez a kis taknyos nem lehet egy lepedőakrobata, csöndes kis strébernek tűnt minimális kalandvággyal és nulla hajlammal az őrült dolgok irányába, ennek ellenére valahogy mégis úgy sejtette, hogy a szobába lépve egy ágyon hasaló meztelen vonalat talál. Megpróbálta lelki szemei segítségével felkészíteni magát egy kis serdülő látványára, tréningelni a hosszú karokra, cérnácska vádlira...
Tévedett. De még mekkorát.
A fiú az ágy szélén ült, mint aki karót nyelt. Akárha büntetésben feszengene és tanítója éppen most pirított volna rá, hogy hasat be, mellet ki, egyenes hát. Kezeiben komikussá gyűrkélt pólója szélét szorongatta, ujját nyomkodva a puha textilbe, ezzel eldeformálva annak szálait. Fekete gombszemei a padlószőnyeg szálai között bolyongtak. Seiki közelebb lépett és két mosoly közepette a fiú orra alá dugta az egyik poharat. Az ijedten kapta fel a pillantását, majd biccentve elvette a neki felkínált darabot. Nézte a seszín folyadékot.
- Egészségedre - hallotta feje felett a férfi hangját csendülni, de nem nézett a búgás irányába. Fogta az italát és egy hajtásra húzta le.
Köhögés, krákogás, fintorgás...
- Hát igen, az a bizonyos első... - Sei nevetve lopta ki kezei közül az üres kelyhet.
- Nem... Dehogy... Nem az első.
- Oh - nyomott el egy meghökkent szótagot. - Ez esetben még egyet?
- Nem! Nem. Köszönöm, Numata-san, nem kérek.
- Jó - kacagott a férfi. Ezt kérdés nélkül is meg tudta volna mondani, de hát... Így határozottan érdekesebb volt a játék.
Pár perces néma csend borult a helyiségre. Asuka lopva tekintett fel, hogy lássa, mit csinál most a férfi. Miért hallgatott el? Miért nem szól?
Seiki a szembe falnál támasztott. Arcán trónoló örök incselkedő mosoly most is ott ült vonásain, olyasmi fényt kölcsönözve mimikájának, mintha minden és mindenki felett állna. Talán azért pihent rajta ez a különös ragyogás, mert valóban hitte, hogy így van. Haja könnyed copfban, mi itt-ott kiengedett pár hosszabb, ébenfekete, hullámos tincset. Karba tett kézzel várakozott, és őt nézte. S a fiú állta a tekintetét, először, amióta találkoztak, engedte magát teljesen elszédülni. Beleveszett a sötét szemek sejtelmes fényébe. Érezte, ahogy pulzusa felgyorsul, őrült módjára kezd tam-tammolni a szíve, hogy teste hirtelen felébred és mohón követeli, ami neki jár. Elvarázsolva figyelte, ahogy a férfi az inge legfelső gombjáért nyúlt, és szinte omlósnak ható mozdulattal kipattintja azt, majd a következőt, és az azután jövőt, mígnem a tisztafehér ing látni engedi mellkasát.
Nem viselt alatta semmit. Asuka megbabonázva figyelte a mozdulatot, ahogy az anyag a fotelban landol. Lassan emelte vissza a tekintetét az ajtóra. Ujjai egyre jobban szorultak a meggyötört póló pamutján. Érezte, hogy jeges forróság szaladgál a gerincén és csal libabőröket az egész testére. Az zavarta a legkevésbé, hogy ágyéka elviselhetetlen kínnal feszített, hiszen ezt már ott a parkolóban is érezte. Igazából... Tisztában volt vele, hogy abban a pillanatban, hogy a férfi belépett az üzletbe, már puszta látványával többet adott neki, mint bárki tette eddig.
Eszeveszetten kívánta. Nem volt még része ilyesmiben. Bár ő is, mint minden vele egykorú, nézte már a pornómagazinok hasábjain pózoló szebbnél szebb nőket, de férfihoz még sohasem közeledett, pedig talán az abban a percben, hogy bezsebelte élete első nyálas, egyoldalú csókját a történelem korrepetálásról hazafelé menet, sejtette, neki valami más kell. De még soha nem ébredt benne ilyen élénken, hogy férfira vágyna. Nézte a vállakat, széles, férfias, mégis lágyan ívelő vonalait, szépen kidolgozott izmokat a mellkasán, hasán... Csípőjén a két halvány vonalat, ami eltűnt a nadrág derekában... Csodálva bámulta a hibátlan bőrt. Sajátja annyira fakófehér volt, néhol pár kóbor szeplőt is festettek rá. A maga sápadtságához nem is merte hasonlítani a férfi krémesen kavargó sajátját. Nem érintett még soha hasonlót, és mégis mintha bizsergett volna az ujjai alatt... Résnyire nyílt ajkai közül csak halk hangfoszlány kúszott az éterbe.
- Numata-san...
- Igen? - búgott túlzott erotikával Sei, és lassú léptekkel az ágyon szorongó fiú felé vette az irányt. A kis kamasz ámulattal figyelte, ahogy menet közben kilazította övét, kiengedte a nadrágja derekát, kivillant érzékien domborodó csípőcsontja... És mire elé ért, a nadrág második gombját is kipattintotta, így az is bizonyosságot nyert, hogy nem visel alsónadrágot.
Asuka megigézve bámult az orra előtt magát kellető bőrre. Csak picit kellett volna mozdulnia és ajkaival ízlelhette volna, milyen is teljes valójában, és talán az előbb legurított hatalmas pohár adott annyi bátorságot, de előre nyúlt.
Tenyerét a férfi hosszú combjára simította. A vékony szövet alatt is érezte ruganyosságukat. Felfelé indította ujjait, feltérképezte a nadrág rejtette formás izmokat. Sei halványan felfújtatott. Nem erotikával telt szusszanás volt, inkább afféle kacaj, ami a megmámorosodott ifjoncnak szólt. Kezét felemelve megkócolta Asuka így is rendezetlen fürtjeit, majd egyetlen tudatos mozdulattal magára húzta.
Sei még azt is hallani vélte, ahogy a borzas kölyök mély levegője nyomán a légáramlat kiszippantja a maradék bujkáló porszemeket, amiket takarítónője netán ottfelejtett valamelyik sarokban. Bátorításként halovány hajcirókával lepte meg a tétovázó fiút. Hatott. Asuka merész kortyot vett ki tudja, honnan, s szájával hajolt a szabad felületre.
Négy félszeg csók. Annyi tellett az akaraterejéből és elszántságából. Négy apró, leheletnyi csók. Csonttól csontig.
- Numata-san... Én...
Asuka hallotta, hogy a felette magasodó férfi mosolyog.
- Te?
Sei mélyebben csúsztatta ujjait a szénaboglya szálai közé és visszahúzta a határozatlan fiú fejét az ölére, szelíd erőszakkal követelve további kényeztetést. Érezte, ahogy pillangóként verdes bőrén a remegő ajkacska. Hallani vélte, hogy nedvesíti be a fiú kiszikkadt szája szélét, hogy puha csókot adhasson. Nem tudott nem felnevetni bugyuta zavarán.
- Numata-san... Én még...
- Hmm?
- Nem... Úgy értem... Soha nem... csináltam ilyesmit.
És a pillanat szilánkjaira hasadt.
Viszlát varázslat és bűbáj, isten hozott lavór jégkocka. Sei következő mondata már egy egészen más hangsúlyban csendült fel.
- Na baszd meg. - Nadrágjához kapott és villámmód zárta újra szorosra. - Ez esetben már viszlek is haza.
Látta ő, hogy a fiú teljesen le van bénulva, de ezt betudta a ténynek, hogy elvarázsolta és lehengerelte a kis szarost. A szekrényhez lépett és legurította a saját pohara alján ülő utolsó kortyot.
- Vagyis - krákogott, mikor az égető szesz leszánkázott a torkán, ezzel tudatosítva ottlétét. - Hívok neked egy taxit. - Vadászgató énje, akár a torpedótalálta hajó, elsüllyedt. Helyette... - Basszus - indult kifelé a szobából, miközben kísérletet tett arra, hogy újra teljes valójában elférjen az időközben igen csak helyhiányos nadrágjában. - Fasza.
De a karcsú kéz a karjára kapott.
- Numata-san...
- Kölyök. Nézd. Ha két ember megkívánja egymást és kefélnek egy jót, másnap meg megy ki merre lát, az egy dolog. Amit te akarsz, az meg egy másik. Tudom. Én is voltam ennyi idős. Szépen menj és keress egy korodbeli srácot, vagy várj. B, már van valaki, de itt van az a faszság, hogy nem vele akarom elveszteni a szüzességem, mert az olyan gáz... - affektált, majd visszatrappolt az éjjeliszekrényhez. - Hol van az a kurva cigi?!
A fiú csak kapkodta a fejét ide-oda.
- Nincs barátom - jött a szájából az egyetlen értelmes mondat.
- Akkor majd lesz - legyintett Sei.
- De én... Numata-san, én...
- Ekkora seggfej legyen valaki, mint én. Rá kellett volna jönnöm - mondta inkább magának, mint a már mellette várakozó fiúnak. - Kurva életbe. - Majd ráizzított.
- Numata-san...
- Nézd, gyerek. Nem miattad, oké? Elvből nem csinálok ilyesmit.
- Soha nem mertem még senkinek sem megmondani, hogy...
- Ha a tényeket nézzük, nekem se mondtad meg - vetette oda hanyagul, majd a füstölgő szállal az ablakhoz sétált és résnyire nyitotta azt. - Balra van az ajtó. Fürdőszoba. Menj, tedd rendbe magad, mert olyan vagy, mint egy kanos veréb, akit elkapott egy tavaszi zivatar, aztán hívok egy taxit, ami hazadob.
- Nem vagyok szűz... Úgy nem! Két barátnőm is volt!
Seiki felnevetett.
- Ohó! Barátnők! Ne baszd. Gyerek, világos a te fejedben, hogy itt egy csöppet változna a felállás?
- Én...
- Akkor meg ne akard, hogy megdugjalak, csináld valaki olyannal, akivel közösen egymásba vagytok gárgyulva.
- Nem kértem tanácsot.
- Akkor fogadd ajándékba.
- Tartsa meg! Kell a fenének!
- Na nézd csak. Hirtelen milyen kurvára beszédesek lettünk - nevetett fel igazán jó ízzel, egy pillanat erejéig még tetszett is neki ez a hirtelen tüzesség, de ahogy megfordulva megpillantotta az előtte feszengő Asukát...
A fiú kezeit görcsösen ökölbe szorítva préselte a teste mellé. Szája feszes csomóba zsugorodott. Nézte a saját lábfejét, úgy, mintha szelíd koromgombjaival akarná hamuvá kozmálni őket. Sértett volt, és egész lelkében megbántott, és ezt észrevenni nem kellett nagy tudomány.
- Cseszd meg - fújtatott Sei. Nem volt az az érzelgős fajta, de a tőle egy méterre álló fiút mintha csöppet sajnálta volna. Kirepítette a csikket az ablakon és hajszálnyit közelebb araszolt. – Na, ide figyelj - nyúlt két ujjával a vékony ívű áll alá, hogy magára kényszerítse a durcás tekintetet. - Nem ismerjük egymást, így kurvára nem kell hinned nekem, és bár hazudhatnék is, de nem fogok. Jobban teszed, ha vakon megbízol abban, amit mondok. Nem vagyok az a fajta pasi, akinek érdemes odaadni a szüzességed, oké? Most kibaszott nagy szavakat fogok mondani. Tartogasd valaki olyannak, aki alá szerelemből vágod magad.
Újból rádöbbent, hogy minden szava falra okádott lekváros gombóc. A fiú megint csak megbabonázva nézte, ahogy mozog a szája, nyelte a szavait, de nem értelmét raktározta el, mozgását, mimikáját szívta magába. Megint mosolyognia kellett, ahogy rádöbbent, hogy ez a kis taknyos tényleg el van tőle varázsolva. Ha jól belegondolt, értette az okát, hisz kinek nem tetszik az ő magával ragadó énje? Ujjai finoman feljebb siklottak. Hüvelykjével végigcirógatott vékony vonalú alsó ajkán. Mintha csak gondolatra pattanó zár tartotta volna, engedelmesen szétnyíltak, rózsaszín nyelve kimerészkedett eddig zárt börtönéből és légből lapátolt hirtelen bátorságból megnyalta az ajkain motozó ujjat. Pillanatra foga közé kapta, majd nyelvével simított végig rajta és engedte tovább.
- Az, hogy az ujjamat tudod szopogatni, még nem jelent semmit.
- És ha... mást...
- Naiv ifjúság. Tudod, hány szájban volt már a farkam? Cukrásznak a marcipántortát?
Ő kellemesen felkacagott, de az előtte álló fiú vonásain szégyenpír futott szét. Mozdulatlansága döbbentette rá, most talán csöppet durva volt. Ujjaival újra megpöcögtette a hegyes kis állat tekintetét kérve, s szempillantásnyi tétovázás után ismét szembenézhetett a sértett Asukával. S hirtelen a zavart kamaszt látva furcsa érzései támadtak.
Egyetlen mozdulattal nyúlt vissza saját múltjába, élete első öt és fél perces románcára. Hogyha csak egy kicsit is érzékenyebb lélekszerkezettel rendelkezik, akkor azután az alkalom után lehet, hogy csak évek múlva mer nekiugrani újra a szerelemnek, s mint ezt utólag már tudja, hatalmas hiba lett volna.
Magában lepörgette, hogy mi van, ha ez a kis felajzott sáska visszavágtat dolgozni, és ártatlanságából fakadó színtiszta naivsággal felszedi az első pasast, aki hajlandó megkefélni. Aztán majd sírhat lepedőcsücsköt markolászva, mert a vadidegen durr, megdugta, arra meg magasról tett, hogy ez a kis hülye senkivel nem volt még.
Újra végignézett rajta. Ahogy ott állt előtte... És az a zavart dadogómaraton, amit a parkolóban rendezett... Biztos volt benne, hogy ez a kölyök nem olyan, mint ő. Nem a megrázom magam és felpattanok féle. Ott motoszkált a fejében, hogy adhatna neki egy szép éjszakát, és végül is neki magának sem volt annyira ellenére. Nem kifejezetten volt a zsánere ez a túlzottan feminin, törékeny madárka alkat, de... kétségkívül helyes kis kölyök volt. Nem ismerte, de nem akarta volna, hogy az ő lelkén száradjon az összetörése. Átszaladt az agyán, hogy mennyire képmutató dolog valakit a saját érdekében gerincre vágni, de mellette ott lebegett az a másik dolog... Hogy mai napig, ha eszébe jut az első alkalom, nem a falfirkákat látja a szeme előtt táncikálni, nem az igazi első az, amit megőrzött, hanem azt a szállodai éjszakát. Hogy a teste már szinte könyörgött az elégért, hogy minden izma fájva lüktetett és mégis akarta újra és újra, mert vele... Vele az érzés hozott magával valami mást is.
Tudta, hogy nem ugyanazt adná ennek a kis csíknak, de azt is, hogy nem egy érzéketlen farok, aki csak a saját örömével törődik.
- Ide figyelj, kölyök, ha egyetlen szerelmes levelet is meglátok a postaládámban, akkor én...
Aztán a következő pillanatban egy bolti eladófiút talált az ajkain. Egy másodpercig csípőre vágott kézzel próbálta folytatni az élő fenyítést és a monológot, hogy semmi virág és erkélyszerenád. Egyszeri élvezetről... vagyis inkább élvezésről van szó, és tőle lehet visszatapsolás, nem fogja érdekelni... de a férfipalánta olyan kitartóan ostromolta, hogy végül egy önteltséggel ízesített kacaj kíséretében megadta magát. Visszacsókolt.
Bár kevésbé izgató játéknak, mint inkább idomításnak élte meg, ahogy fogta és a szó szoros értelmében kikényszerítette a fiú nyelvét saját garatjából, de a perces viaskodás után az Asuka névre hallgató jelenség memorizálta a hullámzó mozdulatsort, és így már mindjárt kellemesebbnek érezte az általa nem igazán kedvelt nyálcserét.
Hosszú percek óta hagyta magát nyalakodni, és az előtte pipiskedő fiúra tekintve, bár ez nem volt könnyű, figyelembe véve a túlzott közelséget, annak elvarázsolt és vágyittas rezzenéseit figyelve úgy hitte, ez az állapot még akár órákig fennállhat, és ő nem az a karamellfodros vanília fagyi, amire álinvitálta ezt a kölyköt. Ekkor tudatosult benne, hogy valóban, itt semmi nem fog haladni semmilyen irányba sem, ha ő maga nem tesz lépéseket. Lenyúlt a fiú teste mellett lógázott jobb kezéért.
Újabb döbbenet és mosolyhullám vonult végig az arcán, mikor ráfogva a csuklójára felrémlett benne egy érzés. Pontosítva, a partvisnyél volt, ami bekattant. A méretek kínosan egyeztek, de ezen egy nagy szusszanás kíséretében tovább lépett, s a vékonyka kézzel megérintette saját bőrét. Érezte, ahogy Asukát a meglepetés ereje egyetlen pillanatra kilöki a csók ritmusából. A mosolyt már rég az arcán felejtette, így nem kellett most újra igénybe vennie arcizmait. A kaján vigyor ráégett a vonásaira. Saját, méretesebb tenyere alá vonta a fiú kézfejét, és finom mozdulatokkal végigcirógatta vele saját mellkasát.
Meg kellett állapítania, hogy a ropi méretű hímegyed gyorsan tanul, mert másodpercek kellettek, és egyedül is ment neki a ciróka. Sőt. Már mind a két kezével a mellkasán gyurmázott. Úgy érezte magát, mint valami totem, amit éppen rituálisan imádnak. Asuka kezei szimmetrikusan jártak a bőrén, vállára rebbentek, majd onnan végigcsúsztak csípőjéig és vissza.
Aztán úgy döntött, ebből a részből untig elég volt. Elszakadt az elvarázsolt hurkapálcikától, és finom léptekkel maga mögött hagyta.
Az ágyhoz lejtett, útközben megszabadult nadrágjától. Nem zavarta, hogy a kényes szövet nem szeret a földön heverészni. Finom, macskás mozdulatokkal vitte most már null textil borította testét a fekhelyig, és maga is meglepődött, mikor felismerte, hogy a tény, hogy ez a kis kamasz gyerek úgy vizslatja hátulról, mint ahogy régen tán a cukorkabolt kirakatára tapadt, egészen kellemesen zsongatja, s megelégedettségel nyugtázta magában, hogy amint a kócos verébfióka elölröl is szemügyre vehette, még aléltabb állapotba került.
Elnyúlt az ágyon, s fejét tenyerére fektetve pillantott a még mindig egy helyben tébláboló Asukára.
- Jobb láb. Bal láb. Jobb láb. Bal láb.
Asuka egekbe szaladt szemöldökkel, arcán némi pírba vegyített értetlenséggel nézett a sötét selymen heverő férfira. Kicsit kótyagosnak érezte a fejét. Olyan furcsa lüktetés ült a testén, amit eddig még soha nem tapasztalt.
- Numata-san...
- Mozdulj, kölyök, mert borostás leszek, amíg ideérsz.
A fiú veszettül bólogatott és hatalmas lendületet véve indult meg. Póló - kapta az instrukciót, és jó kisfiúhoz mérten megszabadult az őt takaró zöld rövid ujjútól, és szépen összehajtva a fotel karfájára helyezte. Újra a férfi felé fordult, és bár igyekezett takarni, láthatóan beleborzongott a látványába. Macskás izmai, combja, mesterien formált alakja, és...
Tenyere izzadni kezdett. Zavarában idegesen próbálta farmerjába dörzsölni a bőrét. Sosem látott még férfit így. Tévében persze, meg saját magát a tükörben, de ez más volt. Az előtte fekvő Seiki tényleg férfinek hatott minden tekintetben. Nem úgy, mint ő maga.
Mindig csúnyának látta saját magát. Ha reggelente a fürdőszobatükörben megpillantotta mását, perceket töltött azzal, hogy próbált magában valami férfiasat keresni. Valami szépet. Legalább egyetlen tulajdonságát előásni, ami vonzóvá teheti egy másik ember számára. Megnézte a haját, de a fekete kócban nem lelt semmi megkapót. Szemeiben sem vélte felfedezni a babonázó hatást. Gyűlölte csapott vállait, és az orrán a szeplőket. Utálta, hogy mellbimbóinak a színe szinte bőrével azonos. És ahogy most nézte az előtte várakozó férfit... Tökéletesnek látta. Hibátlannak a bőrét, kereknek az izmait, szélesnek a vállát, tapintani valónak azt a koromfekete, hullámos haját s bár még soha hasonlóban sem részesült... éreznivalónak keménységét. Soha nem gondolta, hogy akár egyetlen alkalomra is kellhet egy ilyen valakinek és most, hogy mégis így alakult, nem érdekelte, a férfi mit lát benne. Nem bántotta, hogy csak egy alkalomra is akarja, ha csak szánalom, hogy talán utána nem is köszön neki az utcán... A mostot akarta.
Seiki egyre tágabb retinákat képezve figyelte "partnerét", ahogy a kétlépéses távot már percek óta gyalogolja. Megelégelte a tötyörgést, így kinyúlt és az utolsó pár centin meggyorsította a folyamatot. Karjánál fogva az ágyba rántotta a fiút.
Akár egy házimacska génekkel oltott fogpiszka, gondolta magában, ahogy a karjaiba simuló Asukát nézte.
- Numata-san, én...
- Ha csak nem pisilned kell, akkor raktározd el ezt dolgot későbbre.
- Jó. Csak...
- Csak?
- Igazából... Csináltam valamit, ami most zavar...
- Mégpedig?
- Az előbb hazudtam egy kicsit...
- Oh. Milyen kicsit?
- Csak... Egy lány volt.
- És hányszor volt az az egyetlen lány?
- Hát... Egyszer.
- Egyszer! - pattantak fel a szemei, s hatalmasra tágult pupillákkal révedt le a párnán hátaló Asukára. - Te gyerek, mondd, mit csinált veled az a nőstény egyetlen éjszaka...
- Húsz perc...
- Még jobb! Szóval húsz perc alatt, amiből eldöntötted, hogy neked nem ez kell?
A fiú saját ujjaival kezdett babrálni, mert igazából fogalma sem volt a válaszról, és késleltetendő ennek kiszivárgását, hallgatott. Csöndcsönd. Felsandított. A felette támasztó férfi még mindig feleletét várta. Elkapta a tekintetét. Csöndcsönd... Még mindig nézte. Nem úgy tűnt, mint aki feladni szándékszik, így kibökte azt a minimális információt, aminek birtokában volt.
- Nem tudom.
- Basszus. Mondd, van olyan, amit legalább sejtesz?
Asuka elmélázott a kérdésen és a látványon egyaránt. Ahogy Seiki felette beszélt. Hajából néhol kikúszó ébenfekete tincsek keretezték az arcát. Nem értek le a fiú bőréig, még sok kellett volna, hogy megcirógassák, és ő mégis várta az érintést. Selymesnek képzelte, és olyan... Bizsergetően puhának. Hogy van-e, amit sejt? Van. Attól a pillanattól kezdve, hogy apja szemöldökráncolva ráhagyta a boltot ma reggel.
- Nem tudtam, hogy mi kell, csak... - Seiki követte a pillantást, ahogy a fiú végigsimítja szemével a haját, vállának formáját, ahogy megnézi arca vonalát, s végül megállapodik szemének gyöngyein. - Csak reggel tudtam meg. - Halkan susmorogva, körmeit babrálva adta ki titkát.
- Szerelem első látásra? Az a balfasz megint félrelőtt. Így adj egy pelenkás kölyök kezébe íjat - közölte nevetve, majd Asuka legnagyobb döbbenetére hirtelen már nem hallotta a kacajt.
Seiki a nyakára hajolt. Apró érintést adott. Pici, nedves cirógatást, és a fiú óvatos kényeztetése nyomán, ahogy a filigrán kölyök felsóhajtott, s irreálisan oldalra döntve a fejét várta a további, érzékei ellen intézett támadásokat, ő maga is kellemesen forrósodni kezdett öltájékban.
Nem kellett órákat, de még egy negyedet sem munkálkodnia rajta, hogy a tapasztalatlan Asuka extázisban remegjen az ostoromtól. Saját testén érezte, hogy minden egyes újabb inger, minden ismeretlen szikra csak feljebb korbácsolja a fiú vágyát egy olyan dologra, amiről igazából fogalma sem volt. Amíg a vergődő gyerek reszketve könyörgött a folytatásért, a köldökén nyalakodó Seiben éledt az érzés - nem kellene! Fogalma sem volt, miért. Egyszerűen csak ahogy haladtak előre, erekciójával egyenesen arányosan nőtt a kételye, hogy nem az ő vállait kellene, hogy nyomja a teher eme ártatlan, pírban dagonyázó, és egyetlen puszitól majd bepisilő gyereknek elvenni a második szüzességét.
Egyelőre még képes volt kéretlen bosszantóként kezelni a gondolatot és buzgón hessegette el agya közeléből, amilyen eszközökkel csak tudta. Fókuszált a szája alatt várakozó babapuha bőrre. A kábult, ismeretlen kéj varázsával átitatott szusszanásokra és az érdekes tutti-frutti illatra, ami a fiú testéből áradt. Mikor ezen utóbbi tételt azonosítani tudta, és fejbe csapta, hogy igen, ezt használja a titkárnője is, és mikor egyszer rákérdezett, mi ez a cukorkaaroma a kézmosószappan helyén, a kedélyes asszisztencia elmosolyogta, hogy a kisfiának veszi ezt a ’szem nem csíp, hmm de finom sampon és tusgél egyben’ kombinációt. És azért használja itt is, mert milyen finom és puha lesz tőle a felnőttek bőre is...
A felnőtteké is. Igen. Szóval partneréből gyerek mosdókrém illata árad... Ez a megállapítás újra előcsalta a nem kéne suttogást.
Feltekintett. Asuka úgy hevert a hatalmas franciaágy kellős közepén, mint a kéj oltárán halni készülő boldog cérnaáldozat. Az elvarázsolt fiú látványa megint kicsit elnyomta a vészjósló sípot.
Seiki köldöktől szabadulva elérte a haloványszínű alsó szélét, de onnan nem lefelé haladt tovább. Hirtelen gondolattól vezérelve visszacsusszant a kezdetekhez. Maga alá vonta a fiú testét, és csöppet felemelkedve, csípőjét préselte az övéhez. Finom, lágy körzésbe kezdett és saját száját rágcsálva nézte végig, ahogy a vékonyka arcon végigvonuló pír elmélyül, szemei lecsukódnak, vékonyka ajkai résnyire nyílnak, csak épp annyira, hogy távozni tudjon bágyadt szuszogása.
- Mit szólsz? - hajolt vissza az apró kis fülre. Ragadozó mosolya akaratán kívül kúszott fel az arcára, látva a fiú alélt zavarát. - Hmm, Asuka-kun? - harapott játékosan a puha fülcimpára, s morzsolgatva játszadozni kezdett vele.
- Ahhh...
Még az alsó pamutszövete sem tudta rejteni, hogy az alatta feszülő fiúnak egyre kevesebb ideje van hátra. Pedig még nem is ért hozzá, és a gondolat valahogy így még jobban izgatta.
- Kemény? - lehelte a fülébe, pontosan ügyelve arra, hogy kellőképpen párás legyen mind a hangja, mint a fiú fülkagylója.
- ...igen...
- Jó érzés?
- A... ah...
- Mondd, Asuka-kun, miért nem érsz hozzám? - tűzte oda hangjában alig hallható csipkedéssel. - Szeretném, ha hozzám érnél - s azzal a mozdulattal ráfogott a fiú jobb kezére. Oldalára simította a bizonytalan tenyeret és segített végigvinni a mozdulatot. Lapockájától a derekáig. - Jó kisfiú - jutalmazta nyelve nedves karistolásával, mikor a fiú engedelmesen folytatta a végteleníthető mozdulatsort.
Vállát csókolta, kulcscsontját ízlelte, bohókásan kóstolgatta, s egy finom mozdulattal megbillentette a csípőjét. A második hullámzást már nem tudta véghez vinni. Kéz termett közöttük, nem is egy, egyből kettő tenyér varázsolódott Asuka szűzfehér alsójára. Nyelve hegyén volt a mondat, hogy mégis mi ez a hirtelen hangulatgyilkolás? De amikor a fiú arcára nézett, a fel nem tett kérdés megválaszolást nyert. Rájött, hogy a védekező ujjak nem azért jelentek meg, mert gazdájuk meggondolta és mégsem adja magát, hanem pont azért, hogy ne legyen vége a dolognak, mielőtt még elkezdődött volna.
- Numata-san...
- Jól van, na - simított végig a megszeppent Asuka arc-csontján. - Van ilyen. - Maga sem tudta, mi sarkallhatta arra, hogy a fiúhoz hajoljon és csapzott fekete tincseit eligazgatva az arcából, homlokon csókolja. Talán az az elveszett kiskutya jellege ébresztett benne élénk gondoskodási ingert. - Tudod mit? - Legördült róla és mellé heveredett az ágyra. Csöpp kis mozdulat volt, ahogy a férfi a párnája alól alsónadrágot rántott elő, mit utána komótosan magára húzott. - Mesélj nekem egy kicsit. Még mindig divat a matchbox?
A fiú döbbenten emelkedett a könyökére, és fél arcát elfoglaló szemeket fejlesztve Seikire meredt.
- Most mi van? - igazította el maga mögött a párnát a férfi, hogy kényelmesen terpeszkedhessen. - Pihenünk. - De amikor a fiú arcáról még mindig az értetlenség szórta szikráit... - Jegeljük a tűzijátékot. - A vörös arcszerkezetből rájött, hogy a fiú megértette, miért tartanak most lazító öt percet. – Szóval, Asuka, mesélj. Mi hír a játékkatonák világában?
- Hee... h. - Seiki szórakozottan nézte a zilált verébfiókát, amint igyekezett értelmezni a kérdést, és kellőképpen lenyugtatni magát egy megfelelően értelmes válaszhoz. - Huh, hát... Nem tudom - rántotta meg a vállát a fiú. - Én... nem játszom ilyenekkel - tekerte magát az oldalára, fejét karjára támasztotta, és onnan pislogott fel.
- Dohányzol? - kínálta a doboz igencsak megdézsmált tartalmát Asukának, de a vékonyság csak megrázta a fejét. - Okos - bólogatott, amíg a saját adagját kihalászta. - Akkor? - dobta a fiú felé a kérdést az első füstgomolyag szárnyán. - Mit csinálsz, amikor lazítasz?
- Modellezni szoktam.
- Modellezni? - biccentett elismerően. - Kibaszott nagy türelmed van, gyerek.
- Szeretem. A legjobban a repülőket. Bár nem könnyű, mert rengeteg nagyon apró darabból állnak és van, amikor napokig nem tudok egyhez hozzányúlni, aztán egyszer csak meglátom az asztal szélén azt a darabkát, ami nekem kell. Olyankor nagyon rosszul érzem magam, ha nincs időm odaülni csinálni. De hát ez van.
Annyira ledöbbentette a kis csík és a mozgó szája, hogy még szippantani is elfelejtett. Eddig nem volt szerencséje három összefüggő mondatot hallani a fiútól, bármely témában, erre most...
- Sok a meló?
- Eléggé.
- Zsebpénz, miegymás?
- Igen. Az is. De inkább, mert kell a segítség.
- Szüleidnek? A tiétek az üzlet?
- Aha. Sokszor segítek anyáéknak.
- Az szép dolog.
- Nem mindig van hozzá kedvem - húzta el a fiú a száját, miközben ujjaival a párna gombját kínozta.
- Ohhó - szippanotta ki az utolsó slukkot Seiki, majd laza mozdulattal elnyomta a csikket a hamutálcában. - Mi sem tökéletesebb bizonyítéka annak, hogy bár a látszat nem mutatja, de felnőtt vagy - közölte, miközben vízszintbe helyezte magát. Fogalma sem volt, hogy ezt a kis bölcsesség morzsát a fiúnak szánja, vagy önmagát akarja vele nyugtatni.
- Micsoda? - mosolygott a fiú.
- Hogy nem azt csinálod, amihez kedved van.
- Ezen még nem is gondolkodtam - fúrta a tekintetét a távolba Asuka, s ami visszahozta a felhők közül, az az arca előtt ellebbenő kéz volt.
- Ébresztő - nevetett Sei az elmélázást látva. - Ne most kezdj bölcsülésbe. Ha eddig hanyagoltad a dolgot, akkor még ráér egy kicsit.
- Igaz.
- Csupa kibaszott nagy igazságot mondok, mi?
- Igen - kacagott fel túlzottan csemete hangon a fiú.
- Ide figyelj, gyerek. Milyen ferdítés fog még kiderülni menet közben?
- Nem hazudtam másban...
De Sei számára a zavart szemek egészen másról árulkodtak.
- Jujj, valakit kurvára levert a víz. Na, nagyon gyorsan bökd ide, milyen kamubonbonnal etettél még meg.
- Hát... Amíg kint volt a konyhában... felhívtam anyukámat telefonon és azt hazudtam, hogy az egyik barátomnál alszom. Aztán felhívtam a barátomat is, hogy szóljak... De nem azért, mert nem csinálhatok azt, amit akarok! Csak nem akartam, hogy aggódjon és...
- Fantasztikus - masszírozta a halántékát Seiki - Mi van még? Bemasíroz a rendőrség és letartóztatnak kiskorú molesztálásáért? - kacagott ironikusan, de ahogy az ágyon hátaló Asuka képes volt még abból az alig-színéből is veszíteni... - Ne baszd meg, hogy még nem vagy nagykorú!
- Három hét! Három... Kilenc hét... Kilenc... hónap múlva tizennyolc leszek!
- Cseszd meg!
- Komolyan! Megmutassam a személyimet?! Ja, nincs nálam. Nem gondoltam, hogy kell, de... Van nálam bérlet! Meg diákigazolvány is! Vagy... Vagy felhívhatom az egyik osztálytársam és...
- Ó, hogy mi a ráknak kellett nekem be...
Ahogy hirtelen a száján találta a mohón habzsoló Asukát, déjà vu érzése támadt. Első gondolata egy méreten aluli szúnyog volt, aki belőle szándékszik kiszipkodni a vérét és tenné mindezt az ajkain keresztül, de ahogy a fiú a mámoros kis fejecskéjéből elő tudta halászni a pár perce történt gyorstalpaló emlékeit, szépen visszaváltott, és Sei azon kapta magát, hogy egyre éhesebb.
Alig pár perccel ezelőtt, az új információk fényében szilárd elhatározást tett. Kocsiba zsuppolja ezt a bátor szűzikét, mert hogy ő nem fog belekeveredni ennek a kis csíknak a dolgaiba, az is biztos... Ehhez képest a kis eladópalánta akciója után már a fontossági listán előrébb kúsztak bizonyos feszítő dolgok. Meg kellett állapítania, hogy a fiú egészen belejött a csókba, annyira, hogy kezdte határozottan kellemesnek érezni a helyzetet. Közelebb nyalábolta a karcsú testet. Tenyerét lapockájára simította...
És akkor felcsendült egy számára ismeretlen trilla.
A karcsúság kipattant a karjai közül és az ágy mellett heverő táskájához vágódott.
- Szia! - kapta fel a mobilt. - Ó! Persze, nem felejtettem el! Holnap reggel az lesz az első! Igen... Igen...
Seiki szemöldöke megkerülte a saját tengelyét.
- Ne mondd, hogy... - szűrte csak alig hanggal a fogai között.
- Igen... Igen...
- Ugye, nem...
- Igen. Igen, anya...
- Baszd meg.
- Igen, fogat is.... Igen... Puszi, anya... Szia... Szia.
Asuka lenyomta a telefont. Arca égett a pírtól, de most nem a kellemes zsongás varázsolta élénkvörössé márványos bőrét.
- Gyerek...
Nem kellett befejeznie a mondatot.
- Öltözzek fel. Igaz?
- Nézd, Asuka, ez már a sors keze. Valaki odafönt nagyon nem akarja, hogy te ma meg legyél fosztva az ártatlanságodtól. Csessze meg, van ilyen.
Nézte a fiút, ahogy bólogat, majd fel sem nézve visszacsúsztatta az apró kis kütyüt a táskájába.
- Numata-san... - lépett közelebb az ágy széléhez s karjait saját csupasz teste köré fonva, halkan suttogott tovább. - Én... Nagyon... Nagyon...
- Hé, millió és egy alkalmad lesz rá. Higgy nekem, én tudom.
- De nem ilyen...
- Ó, dehogy nem - kacagott fel a férfi. - Még ilyenebb.
- Numata-san, én...
- Menj, bulizz egyet a haverokkal és máris...
- Nekem nincsenek... barátaim... Vagyis egy van, de ő is inkább régről maradt és tudom, hogy sokszor idegesítem, de ő van és igazán időm sem lenne rá, hogy újakat kerítsek, mert sokat kell segítenem. Nekem arra már nem jut a napból, hogy barátokat szerezzek. Nem mehetek továbbtanulni, pedig nagyon szeretnék, de apa azt akarja, hogy dolgozzak vele. És... azt hiszem, azt sem én fogom majd eldönteni, hogy kivel akarok gyűrűt cserélni... Ezt tegnap tudtam meg. Érdekes érzés volt. Hallottam anyát és apát beszélni erről és… És… Numata-san, tegnap döbbentem rá, hogy nem dönthetek semmiben...
"Én... nem dönthetek semmiben. Érted, Sei? Semmiben. Elvették a kulcsomat a saját szobámhoz, a fürdőről is le lett szerelve a zár. Arra mentem haza, hogy már semmi sincs a helyén. A CD-imnek a fele hiányzik... Sei, a válogatások, amiket tőled kaptam...és a ruháim...meg a plafonról lógó színes origami madarak... Biztos mind a kukában végezték. Sei, ez így nem fog menni nekünk. Nem mehetek egyedül haza. Le kellett adnom az órarendem, és percre pontosan értem fog jönni. Egy pillanatunk sem lesz. Egyetlen egy sem. Ezt így nem lehet csinálni, Sei... Ha nincs a saját kezemben az életem... Hogy rendelkezhetnék vele?"

- Jól van - suttogta a csapzott koromtincsek takarta kerek kis fülkagylóba. - Jól van. - Egyetlen, kissé kifacsart mozdulattal engedett a fiú kérésének. Addig hátához simulva hullámzott, de a cérnaszálnyi karok úgy igyekeztek fogni, úgy falták az érintését, hogy bár saját maga úgy ítélte meg, így okozza majd a legkevesebb fájdalmat, most mégis egyetlen határozott mozdulattal feladta addigi pozícióját és a fiúra gördült. A vékonyka karok rögtön teste köré zártak, a túlzott karcsú combok derekára szorítottak.
- Nnnh... Nnn...
Seiki alkarját csúsztatta a fiú nyaka alá, s így még közelebb húzta.
- Tudom - hintette csókokkal a verejtékcseppes homlokot, de csípője nem hagyta abba a lágy hullámzást. - Tudom. De elmúlik. A fájdalom... mindig elmúlik és...
- Ne... Nem fáj, én...
A kerek, ébenszín kavicsok párás ruhát öltöttek, és ahogy Asuka végtelen lassan lehunyta a szemét, szemhéja felszabadított két kövér könnycseppet, azok végigszaladtak vékony kis arcán, csillámos nyomot hagyva halovány bőrén. Kezét áthúzta a férfi hónalja alatt, hogy ujjait annak hajába merítse. Végtelennek tűnő érintést kapott, hullámzó selyemszálak millióit érezte bőrén simítani, sok száz csiklandó szálacskát. Bátortalanul markolt bele a hajzuhatagba, s bár már érezte serkenni szárnyait, mégis túlzott félénkséggel nyújtózott a férfi füléig.
Sei tartotta a filigrán testet. Óvatos mozgása lágyult, egyre figyelmesebb lett, ahogy érezte, hogy a karjaiban reszkető Asuka már az utolsókat rebbeni. Nem tartott még a kezében ennyire törékeny pillangót és ahogy remegni látta a kis cérnaszálat, úgy érezte, ha úgy mozog, ahogy vére diktálja, semmivé hamvad a karjai között. Így szinte csak morajlott. Úgy, akár a víz vet lusta fodrot egy tükrébe pottyanó esőcsepptől. Göndör tincseiben matató ujjak még közelebb hívták, s ő nem látta, miért mondana ellent. A fiú nyakára hajolt. Ajkaival bőrét simogatta, jobb keze árnyalattal váltott csak az eddigieknél hevesebb ütemre. S míg ő a fiú krémes bőrét kóstolta, Asuka az éjszín tincsek függönyén keresztül éppen elrugaszkodott a talajról.
- Numata ... Nu... Numata-san... - és életében most először megérintette egy csillag csücskét.

A másik helyiségbe menet minden útjába kerülő ajtóba beleverte a fejét, és nem hagyta el a kis monológot, amiben elmondta magát és kedves édesanyját minden szépnek és jónak.
Ahogy a kis férfipalánta zuhany alá került, rajta úrrá lett a pánik és ebben nem kis szerepe volt az elbájolt gyermek pillogásának. Úgy érezte, átzuhant a ló túlsó oldalára, hogy meggondolatlanság volt, amit cselekedett és bár tisztában volt vele, hogy eső után köpönyeg, de most kapálózott. A másik szobában álló, hatalmas szekrényből plusz takarót rángatott elő, és mire Asuka vízpárásan újra ott téblábolt a szobaajtóban, addigra ő már külön ágyneművel nyomatékosította, nem kíván összebújni. Hangsúlyt igyekezett tenni arra, hogy az iménti együttlét egy szexuális aktus volt, semmi más, és most egy dolog, hogy egy ágyban fekszenek majd reggelig, de nem „együtt” fognak aludni, csak csupán egy matracon.
És amikor a filigrán kis kamasz mégis az ő plédje alá vackolt, mikor a hártyányi karocskák átkúsztak a derekán, mikor a törékeny test a hátához idomulva helyezkedett, mégsem tolta el magától.
- Úgyis csak most az egyszer... - susogta a nyakába. - ...Legalább... most az egyszer...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése