Daniell X/1 - Buborék

A Buborék voltaképpen egy szappan bolt. Egy igazán illatos és ínycsiklandozó szappan bolt. Bármennyire is extrém módon hangoznak a fentebb említett jelzők ilyen összefüggésben, igenis, ide ezek illenek a legjobban. Gyümölcsös és púderes illatok keverednek, édeskés, frissítő, fűszeres és üde árnyalatok. Belépve nehezen döntöd el, játék vagy édesség boltocskába nyitottál-e be. Fa polcocskák helyes kis fakkokkal, dekorációk csak a természetesség jegyében. Epertortaforma szappanhegy, zacskó, benne aranyhallal és igen, ez is tisztálkodáshoz, apró pikkelyek, szívecskék és rózsaszirmok, jégkrémnek és nyalókának álcázott, sőt cukorkának ható öntött és sodort kreációk. Mindent egybevéve kellemes kis hely. Csak egy gondom van vele. Egyetlen egy.

- Üdvözlöm Uram, segíthetek valamiben?

A túl kedvesen mosolygó eladó.

- Kókusz szappant szeretnék - közöltem szárazon, mert ha már itt vagyok, miért ne.

- Ne - rázta a fejét. A normális reakció az lett volna, hogy előveszi azt a veszélyesnek kinéző eszközt és hasít nekem egy darabot a kókuszroládnak tűnő rúdból, de ő a fejét rázta.

- Parancsol? - hunyorogtam rá, de az ő mosolya töretlenül ragyogott.

- Ne kókuszt - közölte.

- Mi baj van vele? - érdeklődtem.

- A reszelék a széléről állandóan lepotyog és tele megy vele a mindenféle szőreim.

- Egyéni szoc probléma, életem, borotválkozz alaposabban, vagy szedegesd ki, mielőtt kiszállsz a víz alól, vagy így, vagy úgy, de én kókusz szappant kérek - néztem rá acélhideg tekintettel és ő állta. Állta. Állta... egy darabig, aztán megadó fújtatással elővette a bárdot.

- Genya - kaffantotta, a lehasított szappant celofánba, azt pedig papírzacskóba tette, majd szinte felém hajította a pink csomagolást, én pedig pislogni is elfelejtettem.

- Miféle kiszolgálás ez?

Felháborodásom teljesen megalapozott volt, majdnem panaszkönyv után kiáltottam. Nem hatotta meg.

- Bla bla – mondta, míg a kötényébe törölte a kezét. Mert van neki. Pink, akár a cégér és a különböző méretben kapható papírtasakok. Tényleg. Rózsaszín. Azt mondta, hogy magenta, én meg azt, hogy igen, igen, ezt mondják a meleg szappanboltosok egyesületénél is.

- Bezárok, aztán léphetünk.

- Jól van, dolgozó férfi, intézd el itt a dolgokat, én pedig megvárlak a kocsiban.

Beszélgethetnénk erről. Tényleg. Egészen hosszú diskurzust lehetne folytatni arról, hogy került Daniell a pult másik oldalára, miképpen vált belőle szappanos srác, de nekem valahogy nincs kedvem belekezdeni ebbe a történetbe. Részint, mert én vagyok benne a hunyó, részint pedig, mert tényleg marhára én vagyok benne a hunyó, így csak rosszul jöhetek ki, tehát minimális ellenállással hagyom, hátha elmúlik a pénzkeresetitisz. Addig pedig duzzogok, erre kihasználva minden adandó lehetőséget.

- Figyi, Kókusz-fanboy – üdvözölt, míg bevágódott az ülésre és becsatolta a biztonsági övet. 

- Szamuráj-samából Kókusz-fanboy-já avanzsálni kissé lealacsonyító számomra.

- Hol van már a tavalyi hó…

- Egen, Eladósrác?

Félreértés ne essék, nekem semmi problémám nincsen a kereskedelemben dolgozókkal. Minden tiszteletem az övék, főleg ismerve bizonyos embertípust - nem, nem engem - nem könnyű nekik. Szóval semmi bajom velük! Nekem konkrétan Daniell odahelyezésével van problémám. A szappanbolt pultjával van problémám és a ténnyel, hogy nem volt ecset a kezében, amióta itt gályázik.

- Sokáig fogod még ezt csinálni? Úgy értem, meddig játszod még ezt a feleségmodellhez ragaszkodó férjfigurát? Azt akarod, hogy otthon maradjak, mossak, főzzek, vasaljak...

- Nem, életem, a mosással tudom, hogy megbirkózol, pár bolyhos póló és pink zokni volt a tanulópénz, de már megy, mint a parancsolat. A vasalás is erős közepes, ha véletlenül sem vonja el a figyelmedet valami sokkalta érdekesebb, na de a főzés, szerelmem… Én képtelen lennék gumicukron és csoki önteten élni, nem várnám el tőled, hogy te készítsd a vacsorámat.

- Még mindig zabos vagy - állapította meg, mert mindig mondtam, zseni.

- Az - ismertem el, ezen a ponton felesleges szócséplés lenne tagadni.

- És sokáig leszel még? Mert hetek óta műveled és tudod, bírom, ha osztjuk egymást, de kezd frusztrálni.

Sóhajtottam, mormoltam, csak az orrom alatt dünnyögtem oda.

- Hadd legyek még egy-két napig, aztán megbékülök, kenyérre lehet majd kenni. Jó?

- És akkor majd újra szexelünk is? – érdeklődött, mintha csak az időjárást tudakolta volna.

- Feltételezem - és közben erősen gondolkoztam, csak azért, mert valami nem stimmelt ezzel a kérdéssel és... - Hé! De mi most is szexelünk! - világosodtam meg, de ő inkább fintorgott.

- Hááát… De olyan távolságtartóan csináljuk - rángatta a szemöldökét.

- Hogy lehet távolságtartóan csinálni? – háborogtam, mint a tenger.

- Hááát...

- Mondd, van különbség a távolságtartó orgazmusod és az egyéb orgazmusod között? Mert részemről kijelenthetem, a végeredményt nézve a kettő ugyanolyannak tűnik. Sőt. Teljesen egyforma.

- Hááát...

- Na jó, fejezd be - intettem le, amin jót hahotázott. - Pff. Szappanossrác.

- Kókusz-fanboy.