- Fogalmam sincs, hogy történt. – Mintha a macskája halálhíréről készülne szüttyögni, úgy görbült a szája. Egy ekkora darab pasit megríkatni egy kis papírfecnivel… Sikerült felszednem egy vajlelkű faszacsávót.
Összehúztam magamon a farmerkabátom. A tegnap éjszaka után ez a hideg hajnal több mint embertelen.
– Egyik pillanatban még mentem hazafelé, a másikban pedig utánam kanyarodott két rendőr és mire észbe kaptam, a kicsikém már a trailerről nézett vissza rám.
Nézett, ja. Pislogott is azzal a hatalmas, fehér szemével? Nem mindennapi látvány egy talpig bőrbe bugyolált kan, akinek öklömnyi könnycsepp ül a szeme sarkában és takony folyik az orrából.
Álltunk hajnalok hajnalán az autótelep előtt, várva, hogy kinyisson és ez az elfuserált keménymotoros visszakaphassa élete szerelmét. Csak remélni tudom, hogy nem dugja meg majd a helyszínen a nagy viszontlátás örömére. Azt hiszem, azt a látványt nem élném túl. Motorolaj, nyikorgó alkatrészek…
– Mindig figyelek, hogy ne találhassanak rajtam fogást. Betartom a szabályokat! A papírok rendben voltak, nem léptem át a megengedett sebességhatárt, nem ittam és valahogy mégis… Nem tudom, mi ütött beléjük.
- Ki tudja – morogtam az orrom alatt. Egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyom, hátha nem alszom el. Azzal már csak gondolatban pótoltam ki, hogy nekem vannak róla sejtéseim, mi vagy inkább ki gyakorolt rájuk nyomást, mondjuk olyan Akira méretűt, hogy éjnek évadján motorelkobzásba kezdjenek.
De ha ő így, akkor én is így. Mínuszban mérhetetlen és alig-alig pislákoló protekciómat felhasználtam arra, hogy elsőként kapja vissza a tulajdonát, amint kinyit a telep. Rohadt hálás volt, tényleg majd összeroppantott boldogságában, az nem is jutott el az apró tudatáig, hogy kurvára hajnal van és senkinek nem sürgős ennyire, tehát jóformán – engem leszámítva – egyedül volt abban a sorban. Neki mindegy volt. A nagy megrázkódtatásra – és mert gyanítom, tényleg pöttöm az agya – bevitt dolgozni. Kicsit lelkiismeret furdalásom volt, hogy tudta nélkül ilyen megrázkódtatásoknak teszem ki szegényt, de ennél a kis lélekfurkánál erősebb volt a vágyam, hogy megtörjem Akirát. Látni akartam, hogy megreccsen, mint egy ropi, mikor annak ellenére, hogy kikapatta a motorosom alól a motorját, én mégis vidáman pattanok le ugyanabból a nyeregből. Tökéletes. Bár nem így terveztem, de akkor is tökéletes.
Beriszáltam, mint egy manöken a kifutón. Ahogy Nico mondaná „tettem magam”. Na ja, hát mindenki amivel tud. A bukómat az asztal tetejére biggyesztettem, látványosan leszedegettem róla valami száguldásban a plexijére döglött bogarat, majd alkarommal kicsit megfényesítettem, hadd ragyogjon. Tökéletes nap volt a harcra, tüdőm teleszívtam a reményteli levegővel és alig vártam, hogy délután újra Akira arcába nyomhassam a szerzeményem, és ahogy elberregek vele a naplementében.
Aha. Ehelyett? Merev tekintettel révedtem a semmibe és vicsorogva mondogattam magam elé – Ezt. Nem. Hiszem. El. – Alig hogy letettem a lantot, újfent az autótelep előtt várakoztam kétségbeesett és akkora már igen csapzott motorosommal. Tegnap még egy szexi kis játékszer volt. Mára vagy tíz évet öregedett és nem állt jól neki. Haja is elszürkült, mintha bőre is túl nagy lett volna rá. Másfél nap velem úgy megzúzta szegényt, mint évek a frontvonalban. Barátian vállon veregettem, ő pedig eláztatta a ruhámat. Azt hiszem, annyit máris profitáltam a dologból, hogy megtudtam magamról – rosszul választok. Biztos valami típushiba lehet nálam.
Miután visszaszereztük a járgányát – aznap már másodszor – nem volt hajlandó ráülni. Toltuk. Egészen megsajnáltam a srácot, ezért felajánlottam neki, hogy most kivételesen hadd kísérjem én haza őt. Főzök neki valami jó vacsorát, addig ő egy bögre teával kipiheni ennek a napnak a fáradalmait.
Meglepődtem, amikor rábólintott. Elmegyek egy füstös kocsmába, kiválasztok egy számomra tetsző bikát, erre kiderül, hogy a motor az élettársa. Előre sajnálom a hús-vér párját, ha lesz neki, mert ebben a kapcsolatban ő csak harmadik lehet. A pasasnak minden, a járgányától külön töltött perc, felér egy elemi erejű, megsemmisítő csapással. Ez olyannyira igaz volt, hogy a motort kis híjján betolta az előszobába, de megnyugtattam, a rendőr bácsiknak nem szokása csak úgy a garázsból kigörgetni a járműveket, szóval ha csak nem lopta, vagy nincs ellene érvényes elfogatóparancs, esetleg több ezer kifizetetlen parkoló számla, nem kell attól tartania, hogy elviszik a „kicsikét”, amíg mi lazulunk. Hozzáteszem, azért mielőtt bementem utána a házba, alaposan körülnéztem és azt is ellenőriztem, zárva van-e a kertkapu.
Alapjában véve egész kellemes estét töltöttem vele. Helyes kis háza volt, meglepően ízlésesen berendezve. Kellemesen összecsengő, bár karakterétől döbbenetesen különböző színekkel. Piros és fehér. Világos volt, kedélyes, fura, mert azt hittem, a bőrkabátgyűjteménye lóg majd a falon, a földet pedig alkatrészek borítják majd, ameddig a szem ellát.
Ő a széken ülve teát szürcsölgetett, én pedig nekiláttam, hogy a meglévő alapanyagokból összedobjak valami harapnivalót. Megvacsoráztunk, beszélgettünk – zavarba ejtő, de nem csak a motorról – és ott maradtam éjszakára. A sztorihoz hozzá tartozik, hogy külön ágyban aludtunk. Csak eldőltem a kanapéján, többhöz nem volt kedve, nekem pedig még annyira se. De ez ugye nem volt rám írva akkor, amikor másnap reggel kissé gyűrötten, tegnapi szerkóban mentem dolgozni.
Volt még valami, amit elaludtam a derekamon és a nyakamon kívül – a humorközpontomat. Így amikor beértem, egyetlen jól irányzott fordulattal egyenesen Nakazawa Akira kockáját céloztam be. Kopogás nélkül rontottam a kávészertartása kellős közepébe, a tiszteletlenségemet mégsem tette szóvá. Végigpillantott rajtam, mintha halvány fintor ült volna ki a szája szélére, de hamar egyenesre húzta, írmagja sem maradt. Jólfésült volt, elegáns. Jól mutatott rajta a kék ing még nyakkendő nélkül is.
- Szeretnélek rá megkérni, hogy szüntesd be, amit csinálsz. Nem kellek neked, ezt értésemre adtad, de ne üldözd ki a világból, ha van valaki, aki akar magának. Világosan megmondtad, hogy kiszállsz. Oké. De arról nem volt szó, hogy innen kolostorba kell vonulnom. Most mondom először és utoljára – ha nem kellek, kopj le rólam.
Egészen belejöttem az ajtócsapkodásba és az elviharzásba, bár hogy mi a tökömért csináltam, arról fogalmam sem volt. Legkevésbé sem akarom, hogy békén hagyjon, meg tudja valaki mondani, minek játszom az agyam?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése