Kamélia - A Zöldszemű

Asuka pakolt. Fehér kupac gyűlt előtte mosásra várakozva. Még a tetejére biggyesztett egy pár zoknit és egy összehajtogatott trikót, majd visszatette a szennyeskosár tetejét. Szépen, egyesével rámolt, külön átnézve minden darabot, hátha maradt valami egy zsebben, egy ujjban, amitől csúnyán is végződhet a fél órás program. Megtelt a dob, fogyott a ruha és szinte már az utolsó darabok kerültek a helyükre, mikor a kezébe vett ing hirtelen megakasztotta a mozdulatot. Idegen volt az illat, ami megcsapta az orrát. Durva és erős szagot árasztott a törtfehér ruhadarab és orrához emelve még sokkal rosszabb volt, mint amilyennek távolról érezte. Az erős, átható parfümszagtól elfintorodott, pedig nem lett volna kellemetlen illat, ha nem úgy érezte volna, egy egész lavórral kapott a nyakába már a ruha viselője. Nem kellett kombinálni, a lavina magától indult el a fejében. Nem volt kérdés, hogy nem hozzájuk tartozik. Párja nem használt női illatokat. Ha néha-néha kicsit túlzásba vitték a játékot és előkerült egy csipkeharisnya vagy egy tanga bugyi, parfüm akkor sem keveredett arra. Újra megszagolta az inget. Nyakát, hasát, mandzsettáját. Még nézegette fél percig a ruhát, akaratlanul szemével kutatva bármit, amit eddig nem talált. Rúzsfoltot, alapozót, hajszálat. A kád szélére ült. Megtántorodott és ezt nagyon nem akarta észrevenni, inkább leült, ameddig még saját erejéből tudott, mint hogy orrába nyomják – amitől eddig reszketett, most talán bekövetkezett. 

Aznapra vacsorát tervezett. Már hét elején eldöntötte, mit főz majd, sőt a desszertet is kiötlötte. Numata Seiki nem volt édesszájú, így ha édességet tett elé, azt mindig gondosan meg kellett terveznie, olyan ízvilágot kreálni, amiben mindketten örömüket lelik. Vett két gyönyörű, magas, csavart gyertyát és egy üveg pezsgőt is. Olyan nap volt ez, amit évről évre megünnepelt, de az alkalom kilétét sosem fedte fel senki előtt. Nem mindennapra ütemezett gyertyafényt és lágy zenét, így ez az évi egy titkos alkalom nem volt feltűnő. Seikinek egy kellemes este, neki pedig annak a napja, amikor elhatározta, hogy érte változni fog. 

A filigrán fiú, bár úgy látszott éretlen még, huszon-évei ide vagy oda, nagyon is jól látta a helyzetét. Valamilyen úton-módon megkapta, amire vágyott, de az, hogy az övé lett, még csak az első lépcsőfok. Tudta, hogy megkapni nem minden, megtartani, az a valami, márpedig ha nem csak ideig-óráig vágyott Numata Seiki szerelmére, akkor tennie kellett valamit. Kis lépésekkel kezdett, sziromról sziromra haladt és lassan három év elteltével már nem csak bimbó volt, hanem igazi, hamvas, nyíló rózsaszál. Egy gyönyörű, okos és határozott fiatal férfi, csipetnyi rafináltsággal. 

Annak ellenére, hogy görcsben volt a gyomra, hogy gombóc ült a torkában és sírhatnékját komoly erőfeszítésbe telt legyűrnie, mégis megfőzte a vacsorát. Fenséges illatokba burkolta a konyhát, de a munkaasztalán befejezetlenül állt az aznapra magának megkötött hat oldal. A rajzolás nem ment. Egész nap fel-le keringtek a fejében a rémisztő gondolatok és a fakanalat nem zavarta, hogy remeg a keze, a hófehér papíron viszont virított a nyoma. Rettegett, hogy fejére omlik a világa és elveszíti az egyetlen embert, aki számít. 

Amikor a férfihoz költözött, feltételekkel tette. Persze nem ő szabta őket. A kórházi ágyban üldögélt és a férfi kellemesen búgó, akkor hajnaltájt megfáradtan csengő hangján lefektette az alapokat. Befogadja, de kemény szabályokkal teszi. Ők nem együtt fognak élni, csak egy lakásban és megkövetelte a fiútól, hogy tudomásul vegye és betartsa, amit kér. Amikor változott a helyzet, ezek a különös szabályok az enyészeté lettek, kitételek mégis maradtak. Többek között megígérte a férfinak, hogy nem rendez féltékenységi jeleneteket. Partnere nyílt lapokkal játszott, kicsapott a pakliból színt és pikket egyaránt. Tarka múltja volt és pont ezért a jelene bőven tartogathatott kellemetlen meglepetéseket. De ő elfogadta. Ült az ágy szélén, kicsit ijedten, még mindig hitetlenkedve és az őt átölelő férfi szavai ott zengtek a fülében. Érezte, hogy félti a saját megszokott életét és mégis akarja őt, annyira, hogy hajlandó kilépni vele a szakadék szélére és ő éppen ezért minden kompromisszumot képes volt megkötni, bármibe belemenni, akármit felvállalni. És hogy meglegyen az egyensúly, az adok és a kapok, egyetlen egyet kért cserébe – hűséget. Nem akart osztozni. Csak magának akarta azt az éjfekete musztángot, akit eddig senkinek nem sikerült befognia. Kizárólag saját magának. 

Megterített, majd tálalt. A gyertyákat az asztalra helyezte, gyufát is előkészített és mikor Seiki belépett az ajtón, már minden készen állt. Mosolyogva vette át a kabátját, apró, szelíd puszit adott a langyos ajkaira. Seiki meglepetten pislogott a kellemes félhomályba, a halk zenére, az őt váró koraesti romantikára, de végül mosoly ült ki az arcára, lágyan kacagott az előtte álló karcsú Asukára. Laza szövésű kötött pulóver volt rajta, széles nyaka hol jobb, hol bal vállát mutatta jobban. Jól állt neki a szürkés, enyhén kékes árnyalat és a cipőjéből kibújó férfinak is éppen ez járt a fejében, mikor elsuttogta a nyaka völgyébe a rövid gondolatot. 

- Gyönyörű vagy. – Apró puszit lehelt a bőrére, hosszú ujjai megcirógatták a derekát. 

- Alkalom? – kérdezte párja, mikor már elfoglalva a helyét, meggyújtotta a hozzá közelebb álló gyertyát. 

- Kell hozzá alkalom? – kérdezett vissza talán túl komolyan, mikor átvette tőle a hosszú gyufaszálat, hogy most ő adjon fényt a másik gyertyának. 

- Romantikus hangulatra ébredtél? – Megcirógatta a hófehér ujjakat. 

- Mondjuk. 

- Szeretem a meglepetéseket – nevetett. 

- Tudom – bólintott rá Asuka. 

Ültek egymással szemben. Csak piszkálta az ételt. Fel-felpillantott, hogy biztos legyen benne, a férfinak ízlik az vacsora, de saját tányérján csak egyik oldalról másikra görgette a falatokat. 

- Mesélj valamit – tette végül le a pálcikát, kezét ölébe engedve mosolygott párjára. 

- Nem vagy éhes? – bökött a másik, szinte hiánytalan adagjára. 

- Valahogy… jól laktam az illatával a főzés közben. – Hazudott. 

- De nem vagy rosszul, ugye? Nem akarom játszani itt a doktor urat, de már mikor beléptem láttam, hogy mintha túl sápadt lennél. 

- Nem aludtam jól. Lehet, hogy ezért is nincs most étvágyam. – Hazugság-hazugság hátán. 

- Vékony vagy, ne fogyj el még jobban, jó? – Seiki jóízűen újabb falatot vett magához. 

- Zavar, hogy ilyen gebe vagyok? – Alig észrevehető, halvány barack ajkain sebesen átsuhanó grimasz volt. Amilyen gyorsan jött, olyan szaporán tovább is állt, a férfi nem vette észre. Seiki nevetett, majd próbálta rosszallóan összevonni a szemöldökét, miközben lenyelte az újabb falatot. 

- Nem vagy gebe. Karcsú vagy. Csak azt nem szeretném, ha fogynál. – Bal kezével átlavírozott a tálak és gyertyák között, hogy Asuka kezét kérje. A fiú pillanatig tétovázott, majd újra asztalra emelve a karját, a férfi ujjai közé csúsztatta a sajátját. Óvatos cirógatás, lágy simítás, játszottak. – Ideges vagy? – Seiki immár két kézzel tartotta Asuka karcsú ujjait. 

- Miért kérdezed? – ráncolta a homlokát zavartan Asuka 

- Izzad a tenyered. 

Ijedten húzta el a kezét, tenyerét kapkodva dörgölte a nadrágjába. 

- Sajnálom. 

- Nem azért mondtam – nyúlt volna utána Seiki, de Asuka felállt. 

- Hozok desszertet! – mosolygott, villámgyorsan összeszedve a vacsora megmaradt romjait és a konyhába szaladt. 

Seiki értetlenül nézett utána. A kintről beszűrődő csörömpölés csak még feljebb kényszerítette a szemöldökét. Nem tudta megmondani, mi a baj, mi az a változás, ami ül a levegőben, de azt érezte, hogy valami van. 

A fiú gyorsan visszatért, ugyanazzal a mosollyal tette le elé az ovális krémszínű tálkát. 

- Fekete csokoládé fagylalt. Én főztem hozzá a szósz. Piros gyümölcsökből. Eper van benne, szeder meg egy kis… 

- Mi van? - nézett fel rá komolyan Seiki. 

- Hogy… hogy érted? – mosolygott tovább a fiú, tétova lépést tett hátra, szórakozottan igazított egyet a gyertyákon, majd visszaült a helyére. Nevetett. – Egyél, mert elolvad! 

A férfi egyenes ajkakkal tolta el magától az ínycsiklandozó fagylaltkreációt, farkasszemet nézett illékony kedvesével. 

- Most kérdezem utoljára. Mi történt? 

- Mondtam már! Semmi. Semmi sem történt. – Asuka leszegett fejjel, lesütött szemmel a saját térdét kezdte bámulni. Seiki hátradőlt. 

- Elég a játékból. Gyerünk. Nézz a szemembe. – Megtette. – Mi van? 

Asuka összeszorította az ajkait. Ha kimondja, valósággá válik, ha hallgat, szétfeszíti a kétely. Lassan nézett fel. 

- Van valakid? – Maga sem hitte el, hogy megtette. A hangja halk volt, mégis határozott. Kimondta. 

- Mi? 

- Van valakid? 

- Hogy érted ezt? 

- Van valaki, vagy… vannak valakik rajtam kívül? 

Nem mímelt értetlenséggel meredtek rá a másik oldalról. Seiki tényleg nem értette. 

- Azt szeretném tudni – félúton elfogyott a hangja, pohara után nyúlt és jobb híján a félédes pezsgővel segítette a szavakat – hogy még mindig az egyetlen vagyok-e az ágyadban. 

- Oh. Értem - nyújtózott a kényelmes székben. - Te most arra vagy kíváncsi, hogy félredugok-e? 

- …arra. 

- Értem. Akkor - nem. 

- Nem? 

- Nem. – Kinyúlt és maga elé vonta az olvadozó fagylaltot. Kanalat vett a kezébe és nekikezdett. Az első falat után elismerő morrantás csusszant elő az ajkai közül. – Ez isteni! 

Asuka pislogott. 

- De… 

- De mi? – kanalazott tovább. 

- Ennyi? Nem érdekel, miért pont most, honnan jött, miért kérdezem? Nem érdekel, miért akarom tudni? 

- A lényegen nem változtat. Nem nyom a latban, miért kérdezed, mert a válasz így is, úgy is ugyanaz. 

- Találtam egy inget… 

- Fontos ez? 

- Ha akarod, megmutatom… 

- Ne mutasd meg. Felesleges. 

- Miért felesleges? 

- Mert bármit is akarsz mutatni, ahogy már egyszer mondtam, a lényegen úgysem fog változtatni. Nem. Nincs más. – És ezzel Numata Seiki pontot tett a vita végére. Lezárta a témát. Újra a desszertjére figyelt, kóstolgatta a finomságot, de mozdulatai egyértelműen elárulták – nyugalma már csak játék. Persze hogy érezte magán a fiú tekintetét, természetesen tudta, hogy még vár. Egy szem málnát görgetett az olvadozó csokoládé parféba, mikor elpattant a húr. – Nem hiszel nekem. – Fel sem nézett. Szájába tette a falatot, de már nem élvezetből. Meglepően gyorsan jött a felelet. 

- Megmutatom az inget. 

Sei visszatette a tálkát az asztalra. 

- Ne mutasd meg. – Szalvéta után nyúlt, megtörölte a szája szélét. 

- De szeretném. 

- De ne. Mondtam, nem számít. 

- Kérlek, magyarázd meg. 

- Nem magyarázok meg semmit. Nincs mit megmagyaráznom. 

- Érzem az illatán, hogy… 

Eddig engedte, most viszont félbecsapta a mondatot. 

- Azt hiszed, hogy megcsallak. 

- Csak szeretném… 

- Vádolsz és számon kérsz. 

- Én… 

- Komolyan azt akarod tudni, hogy félrekúrok-e? Korrekt. Megkérdezed, én megmondom, de nem fogadod el a válaszomat, szóval voltaképpen mit szeretnél? 

- Az igazat – felelte halkan Asuka. 

- Már megmondtam. – Csöndben és mégis határozottan válaszolt a bizonytalan kérdésre, némán állt fel, de az alóla kimozduló szék elárulta, most a türelme határára érkezett. – Köszönöm a vacsorát. - A mögötte csapódó fürdőajtó pedig megmutatta, dühösebb, mint azt Asuka gondolta. 

A fiú csak egy pillanatnyit hezitált, mielőtt utána sietett. Gondolkodás nélkül nyitotta rá a mosdó ajtaját, az odabent időközben vetkőzni kezdő Seiki már pucéran állt a puha szőnyeg közepén. Ő nem jött zavarba, de Asuka arcán pír szaladt szét. Öntudatlanul futatta végig a pillantását a férfi testén. Szerette nézni. Majd mikor magára talált, sebesen kereste a tekintetét, igyekezett a szemét ott tartani. Szólni szeretett volna, de Sei gyorsabb volt nála. 

- Belövöd a hangulatot, mesteri kajával vársz, mosolyogsz, a pórusaidból hormon párolog, van gyertya, van feeling és kellemesen fanyar desszert, zsongok, mint egy kanos tavaszi méh, akinek csak a bibék meg a porzók járnak a fejében. Ma lehánytak, összevéreztek, megsértettek, lecsesztek és kibaszottul bejött az egész rohadt relax és döglöttem a gondolatért, hogy ettem egy jót és utána úgy megdöntelek, hogy a füled ketté áll bele, és akkor a hirtelen jött cukrosan romantikus, mégis veszedelmesen ígéretes vacsi végén ezüsttálcán hozod a szart, amit le akarsz tömni a torkomon. Fióka, ezzel most emberesen tökön basztál. A golyóimon érzem a bakancsod talpát. 

- Nem terveztem így, nem akartam szóba hozni, én csak tudni akarom az igazat, mert… nekem tudnom kell, hogy te… 

- Hogy alkalomadtán, ha úgy tartja kedvem, baszok-e házon kívül? 

Asuka lehajtotta a fejét. 

- Miért háborodsz fel ezen? 

- Kurvára tévedésben vagy velem kapcsolatban. Lehet, hogy nem tudom összeszámolni hány helyen járt a farkam attól a pillanattól, hogy rájöttem, a szex olyan valami, amit nézni jó, de csinálni még annál is jobb, de egyvalamit sosem tettem, bíró úr. Én nem hazudtam senkinek se a szemébe. 

- Te mondtad, te magad mesélted. 

- Igen, volt egy-két olyan ember, akiket szerettem volna magam mellett tartani. Igen, kisült, hogy rajtuk kívül párhuzamosan akarok még másokat is. Naná, hogy nem jelentettem be nekik. Mondd úgy, hogy megcsaltam őket. Mindenkit. Vega szexet nyomtam. Fűvel, fával, ahogy tetszik, ragozzuk, hogy még mocskosabban hangozzon? Lehetne! Szívesen sztorizgatok neked arról, hogy telt egy zsúfoltabb egyetemi délutánom, de egyvalamit nem csináltam soha, ha rákérdeztek, nem hazudtam a képükbe. Amikor odáig jutott a dolog, hogy az a gyönyörű nő, aki vagy másfél hétre elhitette velem, hogy el akarom venni, elém állt és megkérdezte, hányan vannak még vele egy időben, egy pofonba és egy fali tükrömbe került, de megmondtam neki, hogy fogalmam sincs, mert egy ponton felfüggesztettem a számolást. Amikor Ryu a szemembe nézett és az igazat kérte, én megmondtam neki még akkor is, ha úgy éreztem, kitépem a szívét. 

- Mondd, hogy nem és elhiszem. Megígérem. Elhiszem. 

Seiki sóhajtott. Elsétált mellette, falon lógó köntösét hanyag mozdulattal dobta magára. 

- Már mondtam. Nem mondom el még egyszer – bólintott és otthagyta Asukát a fürdőben. 

A fiú csak állt, kezei ökölben, gyomra szintúgy. A gondolatai ijesztő kísértetekként keringtek a fejében, meg-megvillantva rémítő arcukat és ő azt sem tudta, melyiktől féljen, melyiktől rettegjen a legjobban, de amitől mindennél jobban irtózott, az elképzelés, hogy ez örökre így marad. Ezt nem tudta volna elviselni. Sőt. Egy pillanatig sem bírta tovább. Kirontott a mosdóból, szinte utána szaladt. 

- Találtam egy inget a szennyesben. – Határozott akart lenni, mégis meg-megcsuklott a hangja. A bárszekrény előtt iszogató Seiki nyitotta a száját, de most nem hagyta, hogy a szavába vágjon. – Nem kutatok, nem kémkedek. Soha nem csináltam még hasonlót se! De megfogtam azt az inget és éreztem a szagát és elképzeltem, ahogy egy gyönyörű nő tapad rád és ettől félek, nagyon félek! Nem akarom, hogy legyen neked más, azt akarom, hogy én legyek és elég legyek, de ott az az ing és érzem, hogy valami van, érzem és ne vádolj érte, ha nem tudom egy vállrándítással elhinni azt a nemet. Itt vagy te, egy fantasztikus férfi és itt vagyok én, valaki, akiben semmi különleges nincs. Ne hidd azt, hogy nem látom, hogy megnéznek együtt. Nem zavar, hogy vannak a barátaid között, akik elgondolkoznak rajta, mit keresel mellettem, az sem érdekel, hogy ha elmegyünk egy olyan helyre, ahol nem kell titkot csinálni a dologból, nyíltan néznek ki mellőled. Nem érdekelnek. Soha nem érdekeltek. Az első pillanattól fogva ha rád nézek, érzem ezt a remegést, ez nem változott! Azóta sem. Akarom, hogy hozzám érj a nap minden szakában, minden órában és percben, de azt akarom, hogy csak hozzám, ne máshoz, de félek, hogy nem vagyok elég! Három éve félek és próbálok több lenni, hogy mindent megadjak, mindent és még annál is többet, hogy még csak eszedbe se jusson, hogy valamid nincs meg és akkor jön az az ing és nem tudok másra gondolni, csak hogy van valami, amit soha nem adhatok meg, én csak én vagyok, nem lehetek másvalaki! Megtanultam kimondani, megmutatni, megpróbáltam odaadni mindent és ha nem elég, akkor az az én hibám… 

- Asuka. – A hadaró fiú karja után kapott. – Asuka. 

Karcsú szerelme megremegett, pedig csak a pólóján át érezte az ujjait. A hajába sóhajtott. Közelebb húzta törékeny kedvesét, csókot lehelt a szemhéjára. 

- Látod? Ennyi kell és én már azt sem tudom, fiú vagyok-e… 

- Határozottan az. - Apró puszik voltak, orráról az arcára kúsztak. – Nincs senki. Te. Csak te. Elhiszed? 

- El. 

- Hazudsz. Gyönyörűen hazudsz. Szokj le róla. 

- Az ing… 

- Nem számít az ing, nekem kell elhinned, ha azt mondom – csak te. Senki más. - Megcsókolták és ő kétségbeesett kapott utána. 

Asuka engedte, hogy a férfi a hálóba húzza, hagyta magát az ágyra dönteni, megkóstolni, ízlelni, akár nem sokkal előtte az asztalon felejtett csokoládé parfét. Megemelte a csípőjét, hogy a segítsen sajátmagát megszabadítani a nadrágtól, majd a vékony felsőtől is. Seiki köntöse már az ajtóban se volt rajta, de amikor a férfi a combjai közé kúszott és ő lábával karolta át, hirtelen félbe maradt a mozdulat. 

- Mondd – az orrával cirógatta meg a fiú fülcimpáját. – Azt hiszed, hogy másokkal is kefélek és engednéd, hogy megdöntselek csak így? – cuppantott a halántékára. - Semmit sem tanultál tőlem? 

- Most akarsz vizsgáztatni? – nyögte, szorítva a férfi derekát. 

- Sose túl késő – sóhajtott fel a férfi, majd legördült a fiúról. Erre most egyikük sem igazán vágyott. Asuka ott maradt parlagon, az ágy mellett nyújtózó Seiki pedig anyaszült meztelenül, derékon alul ágaskodó jókedvvel. Visszapillantott az ágyban fekvő Asukára, fájdalmasat sóhajtott, majd sörényébe túrva hátat fordított. Amaz csak párás tekintettel pislogott, pilledt szemhéjjakkal nézte a férfi formás fenekét, ahogy a fürdő felé sétálva távolodik tőle. 

Nem maradt el sokáig. Csakhamar visszatért, kezében az ominózus inggel. Szája szélén fura fintor, homlokán gondterhelt ráncok. 

- Hát – tette le magát az ágy szélére ismét beleszippantva az ingbe – ez valami borzasztó. – Köhintett, de újra beleszagolt. – Uh. Kemény, csessze meg. 

Az időközben magát könyökére emelő Asuka nézte az arcát. Nem hazudott. Tényleg fogalma sem volt a miértről és a hogyanról. De pontosan látta a percét, párja gondolkozó, emlékei között kutató vonásain mikor terült szét a felismerés. 

- Nincs nagy sztori – vonta meg a vállát. – Régi ismerős, akkor éppen munka - értsd hím létére női - ruhában, aki úgy gondolta, nem elég neki, ha meghajol, sokkal meghittebb, ha hozzám dörgöli a 90D-s, levehető szilikon bögyeit. Ez kedden volt, iszogattunk a medikusokkal annak alkalmából, hogy hivatalosan is orvosokká avanzsáltak. Hazafelé futottam össze a Végzet Asszonyával, aki éppen fellépésre tartott sárga szagfelhőt húzva maga után. – Asuka pislogott, feje még kicsit kótyagos volt az előző rohamtól, így élete párja pusztán szeretetből leegyszerűsítette neki a mondandóját. – A régi szép idők emlékére lesmárolt egy transzi. Ennyi a történet. – Az inget íves mozdulattal a mosdó felé hajította, az ajtón csattanva fogott talajt. – És csak hogy tisztázzuk egyszer és mindenkorra. Igen, megdugtam, de annak már legalább nyolc éve és a meséhez marhára hozzá tartozik, hogy akkoriban még egyértelműen férfi volt és nem is vágyott olyan dolgokra, mint mellek és tűsarkok. 

Rájuk telepedett a csend. Asuka még mindig őt nézte, ő pedig állta a tekintetét. 

- Minden oké? – köhintett, biccentés volt a válasz. – Akkor jó. 

- Ne haragudj. 

- Cseszd meg, baromság. Nem kell bocsánatot kérned. Jogos volt. 

- De most úgy érzem, igen. 

- Hülyeség – rázta meg a fejét. – És ha már itt vagyunk, és szóba jött ez az egész, beszéljünk meg valamit, rendben? 

- Milyen egész? 

- Te, én, kapcsolat, kefélés, a farkam. 

- Mi? 

- Előbb adj egy szál cigit – intett oldalra a kezével, de a fiú ahelyett, hogy a fiókból elővette volna a dobozt, játékosan a kezébe csapott. 

- Hozok tapaszt, jó? 

- Jó, rögtön az után, hogy adsz egy koporsószeget, hozhatod azt a szőrtépő szart. 

- Négy hónapja szívtad az utolsót, biztos, hogy… 

- Nem fogok rá visszaszokni, de most a nagy pankrációra kell egy slukk. Vagy kettő. – Ráunva a várakozásra maga nyújtózott ki érte. Kis kotorászás után megtalálta a fiókban a régen megkezdett dobozt, ajkai közé biggyesztett egy szálat. Sóhajtott az első slukk után, egy pillanatra még a szemét is lehunyta. – Oh, bassza meg – nyögött fel, hálásan nézve az ujjai között pihenő vékony cigarettára. – Barátkozzunk meg a gondolattal Fióka, én menthetetlenül dohányos vagyok – mormolta, míg kiengedte a játékos füst bodrokat. – Most akkor is állna, ha előtte nem tuningolod, az tuti – nézett le saját ölére. Asuka elnevette magát. 

- Azért négy hónapig megvoltál nélküle. – Oldalt gömbölyödött, feje alá gyűrte a puha párnát és szórakozottan figyelte, ahogy a férfi, aki végül is a férje, miután bebizonyította, hogy hűséges, előtte létesít bizarr szerelmi viszonyt egy szál mentolos cigarettával. 

- Ez jó – suttogta el újra. – De még milyen jó. 

- Mindjárt féltékeny leszek. 

A férfi oldalra lesett. 

- Nem volt elég mára? - morogta biggyedő szájjal, szemével azt kutatva, mibe hamuzhat bele, mert ha volt, amit nagyon nem szeretett volna, akkor az, hogy csupasz ölébe szórja a cigi hegyén egyensúlyozó ingatag hamu tornyocskát. Asuka kisegítette. A fiókból a kezébe csúsztatta az üvegtálat. 

- Szóval? 

- Szóval mi? 

- Te, én, kapcsolat… 

- Igen. 

- Vigyázz, kész, észosztás jön. 

- Ó, jaj. 

- Ha valaha félrekúrok - sóhajtotta rekedten – ne feküdj be alám többé. – Újabb slukk, az utolsó, ami még a szálban maradt. - És ez most egy feltételes gondolat. Nem akarok, nem tervezem, tudom, hogy nem fogok, de beszéljünk róla. Tudod… feltételesen. – Megemelte a kezét, gyűrűjét a fiú felé lendítette. A fényes karikán megcsillant a lámpafény. – Hiszek benne, oké? – A következő mondat sokkalta halkabbra sikerült, mint amilyennek szánta, abban sem volt biztos, hogy kimondta. – Sokkal jobban hiszek benne, mint bármiben eddig az életemben. – A cigaretta elfogyott, a csikk a tálban végezte. – De ha valaha lennék akkora elbaszott barom, akkor ne bocsáss meg nekem, mert nem érdemlem meg. Nem lehet rá mentségem és te jobb vagy annál, hogy ezt lenyeld. 

Asuka közelebb bújt, helyezkedett kicsit, míg végül már ott kuporodott Sei mellett. 

- Numata-san… - Fejét a combjára hajtotta. 

- Nagy szavak Asuka, de néha kell, hogy villantsak valamit a plusz rengeteg évemből. Elnézed? 

- El. 

- Jófiú – nevette elnyújtva, belecirógatott a fekete, sűrű hajba. – Jó, okos, szép – simogatta picit bugyután, lehajolva fülébe susmorgott tovább – különleges, gyönyörű, kívánatos, izgató és meg ne halljam még egyszer, hogy merészelsz magadra nem így gondolni. - Füle, melyet minden apró hanggal megérintett a férfi forró ajka, lángolt a pírtól. - Mert ez mind te vagy. És ha én mondom, kötelességed elhinni. 

- A jóban-rosszban rémlik, de… 

- Az apró betűs rész. Ha nem olvastad, az a te hibád. Urad és parancsolód vagyok. 

- Egyre jobb – kacagott fel Asuka. 

- Hé, Fióka, komolyan. – Oldalra dőlt, egy kissé nyers mozdulattal a fiú mellett nyúlt el. – Nem is számolom, hányszor mondtam már el. – Hátán fekve a plafonra szegezte a tekintetét, borongós sóhajt engedett a levegőbe. – Ez szar hozzáállás. Nem gondolhatsz magadra így, mert ezt… érzik mások, érted? Ha te elhiszed magadról, hogy tiéd a világ, akkor a többi ember is elhiszi majd. De ha semmire nem tartod saját magad, akkor mások is pontosan így fognak tenni. Érted? – dörzsölte végig nyitott tenyerével gondterhelt homlokát. – Faszomat érted, ha értenéd, akkor nem kéne minden alkalommal újra és újra abba a szép szádba rágnom ezt az egész baszott mantrát. 

Asuka sután bólogatott, fordulva egy felet a férfi mellé bújt. Fejét annak vállgömbjére hajtotta, lábát a combja köré fonta. 

- Értem – súgta a bőrébe. 

- Egyre többet hazudsz. Mostanában feltűnt. – Nevetett a fiú döbbent képén. Felkarjára emelkedett, lenézett a párnán most éppen feszengő kedvese sötétbarna szemeibe. – Mit csináljak, hogy elhidd, hm? Itt teszem a szépet neked, te kis hülyegyerek, te meg cseszel rá, hogy megkajáld a szövegemet, hát minek koptatom én itt a szám? – Ujját végigfuttatta a fiú karcsú nyakán, lágyan dudorodó kulcscsontján, mellkasán, ruháján keresztül játékos kört írt le fázó mellbimbója körül. – Amikor azt mondom, hogy gyönyörű vagy – odahajolt, belecsókolva a fiú nyakába, orrát megtöltötte édes bőrének illata – azt komolyan gondolom - súgta. – Hidd már el végre.